HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Egy gazdasági napilap szerint a pénzügyi kormányzat a mai átadás átvételen olyan dokumentumot hagy az új kormányra, melyben idénre a tervezett 3,8 helyett 6,5 százalékos deficittel számolnak. Oszkó Péter ezt cáfolta, a szóban forgó dokumentumot pedig hamisítványnak nevezte. A tárcavezető leszögezte: kellő politikai elszántsággal teljesíthető az idei államháztartási hiánycél
A miniszterelnök hat fontos kérdésre hívta fel a figyelmet a kötcsei találkozón, egyebek mellett arra, hogy használhatjuk-e a forradalom szót
Az MSZP szükségesnek tartja, hogy Wieszt János a közvélemény előtt és a hatósági eljárásban is meggyőzően tisztázza magát.Ennek bekövetkeztéig az országos és a budapesti elnökség kezdeményezi a politikus párttagságának felfüggesztését
A Nemzeti Összetartozás Napjává nyilváníthatja a trianoni békeszerződés aláírásának napját, június 4-ét hétfőn az Országgyűlés, ha a képviselők elfogadják a Nemzeti Összetartozás melletti tanúságtételről szóló törvényjavaslatot
Előadást tart Orbán Viktor miniszterelnök, Tellér Gyula szociológus, Lánczi András politológus és Granasztói György.Idén azért nem szeptemberben tartják a találkozót, mert a rendezvény mindig politikai évnyitó szokott lenni a nyári szünet után, most azonban nem lesz nyári szünet
"Az ország elmúlt egy évi közös erőfeszítéseinek köszönhetően Bajnai Gordon ma nyugodt lelkiismerettel adhatta át a kormányzást, az MSZP pedig büszkén vállalhatja a válságkezelés eredményeit. Mindez a kormány és az MSZP közös munkájának eredménye, de Magyarország sikere" - írta a szocialista frakcióvezető
A miniszterelnöki szóvivő közölte: az Országház I. kapunál található főemeleti miniszterelnöki szobákba és az ahhoz tartozó termekbe költözik be Orbán Viktor és itt kap szobát Semjén Zsolt leendő miniszterelnök-helyettes is
Orbán Viktor kormányfővé választása és eskütétele után aláírta előterjesztését kormánya minisztereiről, és átadta azt Sólyom László államfőnek a Parlamentben
A Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) Gazdaságvédelmi Főosztálya tíz nappal ezelőtt vesztegetés gyanúja miatt, ismeretlen tettes ellen indított eljárást annak kapcsán, hogy a Fidesz XI. kerületi szervezete hatalommal való visszaélés gyanúja miatt feljelentette Wieszt Jánost
Miniszterelnökké választotta Orbán Viktort a köztársasági elnök javaslatára az Országgyűlés szombaton, a képviselők egyúttal elfogadták a kormányprogramot. A kormányfő ezt követően letette esküjét, majd a képviselők elénekelték a Himnuszt
Orbán Viktor: alkotmányos forradalom történt az áprilisi választásokon - a miniszterelnök az új alkotmány kidolgozását kéri a kormánypártoktól
Az állami vezetők juttatásairól szóló törvény szerint Kiss Péter társadalompolitikai, Gráf József földművelésügyi, Szekeres Imre honvédelmi, Hiller István oktatási és Herczog László szociális miniszternek jár a hat havi fizetés - ami bruttó 6.611.400 forint - mivel legalább három évig betöltötték a tárcavezetői posztot
Hírek szerint szombat estig kapott a XI. kerületi pártszervezet haladékot arra, hogy Wieszt Jánossal közösen "megoldást" keressenek. Ez a fővárosi képviselői mandátumáról való lemondást kellene, hogy jelentse
A szocialista vezetők többsége állítólag úgy gondolja, élni kell a jelölés jogával, mert ha ezt nem tennék, szegénységi bizonyítványt állítanának ki saját magukról. Mások viszont óvnak attól, hogy az eleve vesztes csatába elinduljanak
Országos gyűlést tart ma az MDF, melyen egyebek közt módosítják a párt alapszabályát, valamint döntenek arról, rendeljenek-e el országos tisztújítást

Első  Előző  Következő  Utolsó