HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A pártok megállapodtak, hogy az államfőjelöléseket június 25-én 12 óráig kell leadnia a frakcióknak
Gőgös szerint a minimálbér megadóztatása sem túl jó ötlet, hiszem a mezőgazdaságban dolgozók többsége minimálbéren van foglalkoztatva
Belyó Pál 2009 novemberében került a Központi Statisztikai Hivatal élére, kinevezése hat évre szólt; a KSH elnökét a miniszterelnök nevezi ki
Egymás után szállják meg a rendőrök a fővárosi önkormányzat cégeit. Egyre inkább úgy tűnik, nincs olyan budapesti közművállalat, ahol nem történt valami törvénytelenség.
Az érintett, főként roma származású diákok szülei az ombusmanhoz fordultak
Gulyás Gergely fideszes képviselő szerint a 2006. augusztus 20-i tűzijáték károsultjainak mintegy 300 millió, az őszi rendőri erőszak áldozatainak közel 200 millió forint értékben kell az államnak kártérítést fizetnie
Erdei Tamás szerint a hazai bankok idei nyeresége nagyjából 200 milliárd forint lesz, épp annyi, amennyit a kormány a bankadóval el akar vonni tőlük
A volt pénzügyminiszter szerint a kormányfő megnyugtatta a piacot, a lakosság pedig azt gondolhatja, hogy cselekszik a kormány
A köztársasági elnök és a miniszterelnök védelmére külön testőrséget hoznak létre, a többi feladatot meghagyják a maradék kormányőrségnek - tudta meg a Népszava, mely szerint a speciális egység parancsnoka Orbán Viktor korábbi civil testőrfőnöke lesz
A Fővárosi Bíróság ma, június 8-án reggel 9 órakor kezdte tárgyalni a 2008. szeptember 20-i, Szabadság téri tüntetés (cipődobálós tüntetés) rendőri oszlatásának jogtalanságát, amit Zagyva György Gyula indított a rendőrség ellen.
A Jobbik pártelnöke a 29 pontos akciótervvel kapcsolatban kijelentette: nem szeretnénk, ha a közszféra inná meg az elmúlt évek elhibázott döntéseinek a levét
A büntető törvénykönyv módosítása bevezeti a "három csapást"
A szocialista politikus szerint a felvázolt adórendszer olyan jövedelem-átcsoportosítást kezdeményez, amiben a kiskeresetűek ez után többet fizetnek, a nagykeresetűek pedig kevesebbet
A párt képviselői nem értenek egyet a helyi önkormányzati képviselők és polgármesterek választásáról szóló törvényjavaslattal
Az állam indoklás nélkül, két hónapos felmondási idővel megszüntetheti a kormánytisztviselővé váló köztisztviselők munkaviszonyát

Első  Előző  Következő  Utolsó