HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Elhalasztaná a médiatörvény zárószavazását a Magyar Újságírók Országos Szövetsége (MÚOSZ), és úgy véli, hogy az alkotmányossági aggályokat is felvető törvényelemeket a nyilvánosság bevonásával, a sajtó szabadságának elfogadott európai normái alapján kell újragondolni
Mégpedig azért - indokolt Szijjártó Péter -, mert a nyilatkozat elfogadásával az Országgyűlés az emberek akaratát ismerte el, az emberek pedig gyakran megfordulnak a közintézményekben
A szocialistákat Horthy, Rákosi, és Ceausescu módszereire emlékezteti a parlamenti politikai nyilatkozat közhivatalokban való kifüggesztésének elrendelése
Romák és nem romák közös jövőjét hirdetve főpolgármester-jelöltként akar indulni az őszi önkormányzati választásokon Makai István, a Roma Polgári Tömörülés (RPT) elnöke jelentette be a roma politikus a Közös jövő napja című rendezvényen.
A Jobbik szerint a "rossz emlékezetű forradalmi munkás-paraszti korszakot" idézi a kormány pénteken kihirdetett rendelete, amely szerint jól látható helyen ki kell helyezni a nemzeti együttműködésről szóló politikai nyilatkozatot az államigazgatási szervek épületeiben
A Jobbik az állami vezetők felelősségre vonása mellett a "fővárosi politikai bűnözők" elszámoltatását is kezdeményezi
A Jobbik felháborodással vegyes megdöbbenéssel értesült arról, hogy a Fidesz ismét egy volt kommunista funkcionáriust juttatott fontos pozícióhoz. Hende Csaba honvédelmi miniszter ugyanis a tárcájához tartozó HM Zrínyi Kommunikációs Kft. ügyvezető igazgatójává Gubcsi Lajost, az MSZMP KB volt osztályvezető-helyettesét nevezte ki - hívja fel a figyelmet a párt pénteki közleménye.
Legalább ötvenszer hetven centis színes nyomatként kell kirakni holnaptól a parlamenti deklarációt minden államigazgatási épület méltó helyére.
Szili Katalin, a Szövetség a Jövőért Mozgalom elnöke, szocialista országgyűlési képviselő szerint a szocialistáknak fel kellene ismerniük, hogy az alternatívaképzésben csak a nemzeti baloldali irányzatnak lehet jövője
Egy július 1-től hatályos törvénymódosítás értelmében ezután a kerületi köztereken felállítandó szobrok terveinek nem kell a jövőben a fővárosi kulturális bizottság és a fővárosi közgyűlés elé kerülniük - írja a Népszabadság
Jelenleg az ajánlatkérő az egymilliárd forint feletti árbevételű cégeket zárhatja ki a közbeszerzésből azzal a céllal, hogy a kisebb társaságok kapjanak munkát. A módosítás után ez a határ 100 millió forintra csökken
A nemzetgazdasági miniszter által pénteken a parlament elé terjesztett gazdasági és pénzügyi törvénycsomag módosít több jogszabályt, emellett új gazdasági funkciókra ír elő új szabályokat
A kormány már az idén 200 milliárd forintot akar beszedni banki különadóként a pénzintézeti szektor szereplőitől. A bankoktól 120 milliárdot, a biztosítóktól 36 milliárdot, a pénzügyi szféra többi vállalkozásától további 30 milliárd forintot várnak
Az MNB és a PSZÁF elnökeinek havi összes jövedelmét az előző évről közzétett KSH jelentés alapján szabja meg. Ezek szerint Simor András fizetése ebben az évben 2 millió forintot sem érne el, mivel a KSH tavalyi évre vonatkozó hivatalos adata szerint a havi bruttó kereset nemzetgazdasági átlaga tavaly 199.775 forint volt

Első  Előző  Következő  Utolsó