HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Csaba László szerint a megváltozott szabályok miatt kultúrember nem fogadja el a felkérést a monetáris tanácsba. Előfordulhat ugyanis, hogy csak egy párt jelöltjei kerülnek be a testületbe - érvelt a közgazdász, aki szerint nem tudni, a kormánynak miben áll a gazdaságpolitikája. Úgy véli: rossz minőségű a kormányzás, és csak rögtönzést látni
A miniszterelnök a február 7-én tartja évértékelő beszédét, a kormányfő beszédében sorra veszi majd az elmúlt év legfontosabb eseményeit, értékeli az ország és az emberek helyzetét
Az egykori szocialista politikus szerint az állampolgárság együtt jár a szavazati joggal, az azonban, hogy aktív vagy passzív szavazati jogot kapjanak a határon túliak, számos kérdést felvet, ezekről konszenzusra kell jutni
A tervek szerint egy nemzeti konzultáció keretében mindenki számára megnyílik a lehetőség arra, hogy elmondja véleményét Magyarország új és végleges alkotmányáról
A Népszabadság szerint egyre több kritika éri az MSZP vezetését azért, mert a döntésekbe csak szűk kör szólhat bele
Tüntetésre készül a hat szakszervezeti konföderáció - értesült a Népszava, mely szerint az érdekvédők a kormánnyal való párbeszédet hiányolják
A környezetvédelmi tárca marad a fő utcai épületben, azt sem el-, sem kiadni nem tervezi a vagyonkezelő - tudta meg a Magyar Hírlap. A tárcák elhelyezésére évi félmilliárdot költenek idén, de ezt az összeget fokozatosan tervezik csökkenteni
Zárolták erzsébetvárosi SZDSZ-es politikus életbiztosításait és két horvátországi ingatlanát - értesült a Magyar Nemzet, mely szerint előbbiek 40, utóbbiak 60 millió forintra rúgnak
A kormányfő úgy nyilatkozott, 2011 végére az állami nyugdíjrendszer át fog állni az egyéni számlán vezetett rendszerre, ami a tervek szerint átláthatóbb, kiszámíthatóbb és tervezhetőbb lesz
A demográfiai előrejelzések szerint 2060-ra már csak 8,5 millió magyar lesz: Ezért a Jobbik szerint nagyon optimista az a kormányzati becslés, amely szerint 2050-re 4 millió foglalkoztatott lesz Magyarországon
Tarlós István szerint nem biztos, hogy ez az elnevezés a legrosszabb, és abban sem biztos, hogy nekik most "érzelmi feszültségeket" kell gerjeszteniük
Mesterházy Attila bízik benne, hogy az Alkotmánybíróság azelőtt dönt a nyugdíjügyi beadványokról, hogy a magán-nyugdíjpénztári vagyon állami kezelésbe vételének folyamata lezárulna
Az LMP szerint "zsarolás volt az az eljárás, ahogy visszakényszerítették az állampolgárok döntő részét az állami nyugdíjrendszerbe"
A javaslat indoklásában az olvasható, hogy a 2006. őszi tüntetések során gyakran válogatás nélkül indokolatlanul vagy aránytalanul, brutálisan bántalmazták a tiltakozókat
Az esztergomi független polgármester, Tétényi Éva szerint a korábbi fideszes irányítás alatt 20 milliárd forintos adósságot halmozott fel a település, ám a Fidesz szerint ez nem igaz

Első  Előző  Következő  Utolsó