HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Tiltakozott a Szálasi-emlékkoncert ellen a szekszárdi közgyűlés, mert nem akarnak helyt adni az emberi jogokat, a nemzeti és vallási hovatartozást sértő rendezvényneknek. A szervezők lemondták az eseményt.
Jövő hét szerdán foglal állást a Fidesz-frakció etikai bizottsága Papcsák Ferenc zuglói polgármester költségtérítése ügyében.
Összehangolt, egész napos ünnepi műsorfolyamokkal emlékeznek az 1848-as szabadságharc március 15-i évfordulójára a közmédiumok.
A KDNP két képviselője egyetért azokkal a módosítókkal, amelyek szerint éttermekben és munkahelyeken zárt helyiségben is rá lehetne gyújtani. Harrach azt mondta: mindenkinek joga van elszúrni az életét.
A miniszterelnöki megbízott, a parlament által hétfőn elfogadott semmisségi törvény előterjesztője sajtótájékoztatón reagált a jogszabályt ért kritikákra.
A szocialista párt arra kéri a köztársasági elnököt, hogy kezdeményezzen előzetes normakontrollt a semmisségi törvényről. Ha ez nem történik meg, akkor az MSZP fordul az Alkotmánybírósághoz.
A miniszter szerint az uniós tagállamok együttműködésének az igazságügy az egyik leginkább fejlődő része.
Vona Gábor, a Jobbik elnöke facebook-bejegyzésében kijelentette: Gyöngyöspatán a Szebb Jövőért Polgárőr Egyesület történelmet írt, több ok miatt is.
Az egyik elfelejti, a másik nem tud róla, a harmadik csak hallgat. Már három parlamenti képviselő érintett a Blikk által a múlt héten kirobbantott „fekete-pénz" botrányban. Zsiga Marcell és Papcsák Ferenc fideszes, valamint Kalmár Ferenc KDNP-s képviselő is hónapokon át törvénytelen módon vett fel több százezer forint közpénzt.
Szakértők szerint a folyamat hátterében a hazai cukorgyárak bezárása, a készletek radikális csökkenése, a magas áfakulcs és az import visszaesése áll; ráadásul Magyarországon nincs realitása a hatósági ár bevezetésének.
A magyar népességfogyás megállításáról tartanak ma vitanapot. 2010-ben a természetes fogyás 40.100 fő volt.
Harangozó Tamás MSZP-s képviselő a Magyar Televízió reggeli műsorában úgy fogalmazott: a törvény megszavazásával valami eltörött az országban. Úgy véli, a rendőröket hurcolja meg a semmisségi törvény.
Nemzeti hitvallás - így hívják majd az új alkotmány preambulumát. Gulyás Gergely megerősítette: rögzítik az állam kötelezettségét a magzati élettel kapcsolatban, de ez semmiképpen sem vonhatja maga után a abortusztilalmat.
150 ezer forintos pénzbírságot és írásbeli figyelmeztetést kapott a fideszes képviselő, amiért a miskolci önkormányzattól és az országgyűléstől is felvette a költségtérítést.
Neelie Kroes médiaügyi biztos örömét fejezte ki, hogy a kormány az Európai Bizottság javaslatait is figyelembe vette a médiatörvény változtatáskor.

Első  Előző  Következő  Utolsó