HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Az MSZP humánpolitikai kabinetvezetője szerint ezt a területet a átlagosnál is súlyosabban érintették a kormány megszorító intézkedései.
Bebizonyosodott, hogy még mindig tömegek állnak a kormány mögött – ebben egyetértett az m1 Az Este című műsorában megszólaló két elemző, a megmozdulás lehetséges hatásait azonban eltérően ítélték meg.
Az MSZP szerint sajnos ettől a "tüntetéstől" sem lesz olcsóbb a megélhetés - olvasható a párt szóvivője, Török Zsolt által jegyzett, az MTI-hez szombaton eljuttatott reagálásban.
A Fidesz szerint a szocialisták továbbra sem értik a helyzetet, ezért rossz válaszokat adnak - mondta Selmeczi Gabriella.
Schmitt Pál lemondását követelték tüntetők az Ünnepélyes diploma(f)osztó elnevezésű rendezvényen.
A Belügyminisztérium közleménye szerint "a békés, jó hangulatú eseményen közel négyszázezren vettek részt", rendőri intézkedés nem történt.
Az új felsőoktatási törvény megalkotásával a kormány egy versenyképesebb felsőoktatási rendszer alapjait rakta le - közölte a Kormányszóvivői Iroda az MTI-vel.
Szakértők szerint a hibrid, elektromos technológia túl drága, és nehéz beszerezni az akkumulátorokat, mások még bíznak.
Eltérően értékeli az ellenzék és a kormány a héten történteket.
A meglepő formájú repülő méltó körülmények között idézheti fel a magyar repüléstörténet egyedülálló fejezetét.
Tarlós informális ígéretet kapott, hogy a kormány megoldást talál a BKV helyzetének rendezésére.
Lemondott Pitvaros polgármestere és feloszlatta magát a magyarcsanádi képviselő-testület is.
A rendőrség cáfolta, hogy a kormány több évre előre lefoglalta a nemzeti ünnepek helyszíneit.
Egymást érik a tüntetések ezen a hétvégén Budapesten. Az utóbbi időben ez nem számít ritkaságnak, most viszont a szokásosnál is színesebb a választék, ezúttal nem csak a kormány ellen lehet acsarkodni, hanem a kormány mellett is lehet demonstrálni. Ráadásul egy olyan eseményen, amin jó eséllyel többen lesznek, mint az összes többin együttvéve.
Arra lennénk kíváncsiak, a kormány hogyan kívánja orvosolni az uniós kifogásokat - mondta Mesterházy Attila.

Első  Előző  Következő  Utolsó