Gázáremelés, módosult foglalkoztatási törvény, újítások a közigazgatási eljárásban, európai egészségbiztosítási kártya - csak a legfontosabbak a novemberi újdonságok közül
A riporter megállapította, hogy a magyar elnök új, érdekes stílust képvisel a magyar és talán a nemzetközi politikában is, amivel ismét felhívja a világ figyelmét a kis közép-európai országra
Áder János helyreigazítási pert indít a Népszava kiadója ellen a napilap pénteki számában megjelent, a házelnöki rezidencia 1998-as felújításáról szóló cikk kapcsán
Kedves Barátom!" - így kezdődik az a nyílt levél, amelyben az SZDSZ-es képviselő a politikai ellentétek félretételére és a november 4-ei közös emlékezésre kéri a parlamenti pártokat
Fizikatanár, ökölvívógálákon sürgölődő ringorvos és nyugalmazott honvéd tábornok is szerepel az MSZP frissen toborzott országgyűlési képviselőjelöltjei között, igaz, a párt azért leginkább polgármestereiben, funkcionáriusaiban bízik.
Felkerekíti lakhelye vagy választókörzete fővárostól mért távolságát a parlamenti képviselők egy része, hogy magasabb költségátalányt kapjon, mint ami a hivatalosnak tekintett kilométerek szerint járna. A szabályok hiányosságai miatt jogi szankcióktól nem kell tartaniuk.