HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

Egy előterjesztés jövő január 1-jétől teljesen megszüntetné a hatósági áramárat, és elvileg mindenki attól vehetne villamos energiát, akitől akar
Megszűnhet az eljárás az autóreklámmal foglalkozó cég ellen
Az ország összes megyéjét érintette az eső és az erős szél, a tűzoltóknak a legtöbb dolguk mégis a középső országrészben volt
Az Auchan már kártérítést fizetett a gyászoló szülőknek
A sértett színész az Egyenlő Bánásmód Hatósághoz fordult
A párt alapszabálya szerint a Fidesz elnökségének tagja a Szövetség tagjai közül kikerülő miniszterelnök, ennek hiányában a megelőző kormányzati időszak miniszterelnöke
A Népszabadság úgy tudja, a végleges jelentést a nemzetbiztonsági bizottsága elé tárja a kancelláriaminiszter
Az államfő két héten belül dönt arról, kiket jelöl általános, illetve kisebbségi ombudsmannak
Kóka János szerint megnégyszereződött a pártba belépők száma
A egészségügyről szóló törvénymódosítási javaslatcsomag ugyanis tartalmazza a tagság törvényi feltételeit
Egy spanyol cég nemrég Magyarországon vizsgálódott, hogy egyes régi fegyintézeteket idegenforgalmi látványossággá alakítson át
Lőszerrel való visszaélés vádjában bűnösnek találta a Pesti Központi Kerületi Bíróság a hírTV munkatársát. Császár Attilát megrovásban részesítették az első fokú ítéletben, amely nem jogerős. Az ügyész tudomásul vette az ítéletet, a vádlott és védője fellebbezett.
Idén többen adnak fel szja-bevallást a május 21-ei határidőig, mint eddig bármikor
Orbán beszédében sötét képet fest majd, s felvázolja, hogy nincs vége semminek, ősszel jönnek az újabb megszorítások....
A Hír Tv riportere a Parlamentbe egy éles lőszert próbált meg bejuttatni tavaly októberben

Első  Előző  Következő  Utolsó