HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A könyvelők egyesülete szerint az új áfatörvény több pontja is jogbizonytalanságot okoz, ezért azt az Ab elé tervezik bocsátani
A pécsi egyetemen is jegypénztárat nyit a MÁV Start Zrt. a hallgatóknak és a környékbelieknek
A hazai gazdák már vetnék a génmódosított vetőmagot, ahhoz ugyanis kevesebb növényvédő szerre van szükség, így gazdaságosabb
Délután fél hatig a jogosultak mindössze 33,4 százaléka adta le voksát
Februártól a sclerosis multiplexben, a krónikus veseelégtelenségben, vagy bizonyos leukémiás betegségben szenvedő embereknek fizetniük kell a gyógyszertárakban
327 ezer forintot követel az egészségbiztosító a vizitdíjat kezdettől fogva bojkottáló kunhegyesi fogorvostól. Ez – 300 forinttal számolva – 1090 orvoslátogatásnak felel meg. Nagy Levente nem érti, miért is akarják behajtani tőle azt a pénz, amely elvileg nála maradna, és amelynek be nem szedésével legfeljebb magát károsította meg.
63 éve ezen a napon szabadították fel az Auschwitz-Birkenau-i koncentrációs tábort, ahol több mint egymillió embert gyilkoltak meg
A legfrissebb közvélemény-kutatás szerint nem változott a lakosság körében a bíróságok megítélése
A Kormányzati Ellenőrzési Hivatal tevékenysége a 2002-es kormányváltás után sok esetben a „párt ökle” szerepre hasonlított leginkább. Rendszeresen kezdeményezett az Orbán-kormány időszakát érintő vizsgálatokat, feljelentéseket tett, nemegyszer Keller László volt közpénzügyi államtitkárral karöltve. A vádak egyike sem igazolódott be. Arról viszont nem hallani, hogy a Kehi hasonló intenzitással vizsgálná a jelenlegi hatalom visszaéléseit.
A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete határozata szerint, a korábbi éveknél több pénz jut idén a Munkaerőpiaci Alapból az új munkahelyek létrehozásának támogatására
Péntek éjszakat egy kunmadarasi lakástűzben életét vesztette egy férfi
A főváros XXIII. kerületében a Grassalkovich úti hídról egy homokkal megrakott autó szakította át a korlátot
Szigetvári Viktortól származik a Gyurcsány-Orbán-vitáról szóló, "zavarkeltő" hír - írja a Magyar Nemzet
Az államfő megnehezítette a Fidesz és elnökének dolgát, az ellenzéki párt ugyanis március 15-i kampánynyitóbeszédre és áprilisi voksolásra készült - írja a Népszava
A jegybankelnök szerint helyesen jártak el, amikor reagáltak a nemzetközi piacok megingására

Első  Előző  Következő  Utolsó