HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BELFÖLD

A liberális politikus úgy látja, hogy a Fidesz már elkezdte az európai parlamenti választási kampányát
Nyílt az olló a két nagy párt között, harmadik erőnek pedig bejelentkezett a Jobbik - derül ki a Szonda Ipsos legfrissebb kutatásából
A MÁV 3-5 milliárd forintért értékesítheti székházát, és ennek az összegnek több mint négyszereséért tervez irodát bérelni a következő 15 évre - írja a Magyar Nemzet
Decemberben a kormány több tíz milliárd forintnyi tartalékot szabadított fel a 2008-as költségvetésből, így várható volt, hogy az elmúlt évekhez képest nem túl magas költségvetési intézményi adósságállomány tovább csökken
Nem kétséges, hogy most a Fidesz nyerné az általános választást, ugyanakkor az általános választói passzivitás miatt ők sem dőlhetnek hátra, ez a mérkőzés még nem dőlt el
Egy felmérés szerint Demszky Gábor főpolgármesternek 17, Tarlós Istvánnak, a Fidesz fővárosi frakciója vezetőjének 30 százalékos tábora van
A pontos kárfelmérés alapján kárigényt nyújtottak be az Égáz-Dégáz Zrt.-nek - mondta a cég vezérigazgatója
Minden korábbinál nagyobb az érdeklődés a Széchenyi kártyák iránt a takarékszövetkezeteknél
Bácskai János úgy vélte a rá leadott 60 százalék feletti szavazatarány jelzi, hogy az emberek döntő többsége azt szeretné, ha véget érne a kormány vesszőfutása
Bácskai János több mint kétszer annyi szavazatot kapott, mint a szocialista jelölt
Segítene a kormány a tavaly nyár előtt felvett devizahitelek törlesztőinek. A program mintegy 1600 milliárd forintnyi állományt érinthet
Gyurcsány Ferenc olyan vezetőket keres maga mellé, akik egy válságszituációban képesek felsorakozni a közös út mellett
Egy most elkészült rendelet lehetővé tenné, hogy a szakorvosok a gyermekellátás kivételével háziorvosként dolgozhassanak
Központosított közbeszerzési rendszeren keresztül kellene intézni a minisztériumi autóbeszerzéseket, ám a pénzügyér négykarikás négykerekűjét a VPOP szerezte be
Egy állami tulajdonban lévő orosz pénzintézet, a légitársaságnak eddig hitelező Vnyesekonombank lesz a Malév új tulajdonosa – jelentette be Veres János pénzügyminiszter szombaton, miután tárgyalt az orosz első miniszterelnök-helyettessel. A konstrukciót úgy dolgozták ki, hogy a Malév formálisan megőrzi nemzeti légitársasági jellegét, és így európai uniós repülési jogát is. A magyar légitársaság 2007 tavaszán került Borisz Abramovics orosz üzletember érdekeltségébe, ám a milliárdos adósságokat görgető cég új tulajdonosa lényegében egyetlen privatizációs vállalását sem teljesítette.

Első  Előző  Következő  Utolsó