HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > AKTUÁLIS

Az OVI tájékoztatása szerint Tornanádaskán délelőtt háromnegyed tizenegykor lett rosszul az egyik szavazó
Vasárnap reggel 6 óra óta zajlik a március 9-i népszavazás. Délután 13 óráig a szavazók 26,92 százaléka adta le voksát. A szavazásra jogosultak reggel 6 és este 7 óra között járulhatnak az urnákhoz és formálhatnak véleményt a tandíj, a vizitdíj és a kórházi napidíj kérdésében.
Meghalt egy asszony a szavazókör előtt Nyúlon
Az áramszolgáltató a szavazás megkezdése után mintegy másfél órával hárította el az üzemzavart
Szándékosan rontott, petíciót adott át és kamerázott egy szavazó
A részvételi arány 11 órakor Békés megyében volt a legmagasabb és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében a legalacsonyabb
Vasárnap reggel 9 óráig a választók 7,66 százaléka adta le szavazatát a népszavazáson. Ez magasabb, mint a 2004-es kettős állampolgárságról szóló referendum részvételi aránya ugyanebben az időben. A népszavazás akkor lesz eredményes, ha legalább valamivel több mint kétmillió ember azonosan szavazott az egyes kérdésekről. Figyeljen oda, a szavazókörök este 7-kor zárnak.
A részvételi arány 9 órakor Jász-Nagykun-Szolnok megyében volt a legmagasabb és Borsod-Abaúj-Zemplén megyében volt a legalacsonyabb
A betörők nem vittek el semmit, szavazólapok szombat este még nem voltak a helyiségben, így a szavazás vasárnap reggel hat órakor rendben megkezdődhetett
Óbudán egy szavazó hölgy elájult és elesett, mentő szállította el. A szavazást 7 óra 10 perckor felfüggesztették és húsz perc múlva folytatták
A szavazókör nyitására készülődés közben lett rosszul a 62 éves férfi, akihez azonnal mentőt hívtak, de már nem tudtak rajta segíteni
Az alkotmány szerint országos népszavazást döntéshozatal vagy véleménynyilvánítás céljából lehet tartani, elrendelésére kötelezően vagy mérlegelés alapján kerül sor
A voksolásra az amerikai kontinensen az időeltolódás miatt március 8-án került sor
A 10. héten 5 találatos szelvény nem volt

Első  Előző  Következő  Utolsó