A fiú hazafelé tartott az iskolából, amikor ismeretlenek megtámadták, a gyermek még haza tudott menni és otthon lett rosszul, a kórházba szállítás után pedig belehalt sérüléseibe
Holtan talált lányára, feleségére és a nagymamára Rátóton egy munkából hazatérő férfi. A búcsúlevélből az valószínűsíthető, hogy az anya követte el a gyilkosságokat, majd magával is végzett
Már gondatlan emberöléssel gyanúsítják Takács Dominik szüleit. A rendőrség azt feltételezi, hogy a család a tragédia után eltüntette azt, vagy azokat a kutyákat, melyek megölték a 2,5 éves kisfiút
A lakásban az anya élettársa tartózkodott, aki amikor a baba felsírt felvette, de a másik másfél éves gyermekben megbotlott és a kicsit elejtette - áll a tanúvallomásában
A Tokaj-hegyaljai településen egy testvérpár fogadott be két férfit, hétvégén egyiküket olyan súlyosan bántalmazta a házigazda, hogy belehalt sérüléseibe
Panaszt nyújtott be E. Zsanett ügyvédje a Budapesti Nyomozó Ügyészséghez a rendőrök elleni nyomozást megszüntető határozat ellen. A Budapesti Nyomozó Ügyészségnek a dokumentum beérkezésétől számítva három munkanapja van arra, hogy eldöntse, helyt ad-e a panasznak vagy elutasítja.
Az egyik internetes lap információi szerint a hét végén ismeretlen tettesek éles lőfegyverrel belőttek Hiller István, az MSZP alelnökének hálószobájának ablakán. A hírt a BRFK sajtóügyeletese az MNO-nak megerősítette.