HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

Az így nyert DNS-minták segítségével járnának a végére egy másik, egy hónappal később történt floridai családirtásnak.
A 34 éves férfi kétmillió forintot követelt egy helybeli nőtől, akinek bántalmazta a fiát is, és elvette a pénzét - közölte a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője.
Jóval több mint egymilliárd forintos elkövetési értékben zárolta a bíróság a rendőrségi vesztegetési botrány gyanúsítottjainak vagyonát - értesült a lap.
Előzetes letartóztatásba helyeztek négy férfit, akik a gyanú szerint egy lopott személygépkocsival raboltak ki egy automatát.
Eltűnt egy fiatal lány, aki vasárnap hajnalban a VIII. kerületből indult el. Petrovánszki Patrícia december 15-én hajnali háromkor a nagyanyjától előbb a lovardába, majd az iskolájába kellett volna menjen, de egyik helyen sem jelent meg. A telefonja azóta ki van kapcsolva.
A férfi a hódmezővásárhelyi rendőrök pénzét követelte egy airsoft-pisztollyal.
A tolvajok az általuk lopva okozott műszaki hibák kijavításához nyújtott látszólagos segítség mellett egy ennél egyszerűbb eljárást is alkalmaznak már az autósok kifosztására.
A rendőrök egy autóval utazó négytagú társaságot igazoltattak vasárnap hajnalban a 7-es főút nagykanizsai elkerülő szakaszán.
Rátámadt a mentősökre a fővárosban vasárnap egy részeg férfi, akit detoxikálóba akartak szállítani, a mentőautó sofőrje nyolc napon túl gyógyuló sérülést szenvedett - tájékoztatott Győrfi Pál, az OMSZ szóvivője. Egy földön fekvő férfihez riasztották a mentőket vasárnap délben a VIII. kerületben. A mentősök megvizsgálták a fiatalembert, aki erősen ittas állapotban volt, így a mentőautóba helyezték, és elindultak vele a detoxikálóba. A férfi az autóban magához tért és agresszívan kezdett viselkedni.
3 fiatal rabolt ki egy 21 éves férfit szombat éjjel a Salgótarjánból Hatvanba tartó járaton, kettejüket elfogták.
Olyan súlyosan megverte édesanyja élettársát egy 31 éves férfi egy Hajdúböszörmény melletti szőlőskertben, hogy az áldozat később belehalt sérüléseibe.
Nagy erőkkel keresnek a rendőrök egy debreceni várandós nőt és édesanyját. Tegnap tűntek el otthonukból, saját autójukkal távoztak.
Emberölés miatt indított nyomozást a rendőrség a budapesti Városliget egyik szeméttárolójában holtan talált csecsemő ügyében.
Az ajkai városi óvoda öt tagintézményében kutatott a rendőrség iratok után - közölte a város szocialista polgármestere.
A Vay Ádám utcai lakásában találták meg holtan kora este a férfit, idegenkezűség gyanúja miatt a BRFK megindította a nyomozást.

Első  Előző  Következő  Utolsó