HIRDETÉS
HIRDETÉS

HÍREK > BŰNÜGY

A rendőrség vizsgálja, hogy ugyanaz a személy volt-e az elkövető
Bűnösnek találta a bíróság Balla Irma fiát édesanyja megölésében. Schönstein Sándor 12 év fegyházat kapott, rögtön elvitték a tárgyalóteremből.
A gyanú szerint a férfi bántalmazta profi golfozó feleségét, olyan súlyosan, hogy az belehalt sérüléseibe
A pedagógus elmondta, hogy a fiú a játszótéren, a tanulószobában, a buszmegállóban és mindenhol, ahol csak összetalálkoztak, minden ok nélkül rátámadt
A hirado.hu híradása szerint gyilkosság áldozata lett Fodor Krisztina kétszeres magyar bajnok golfozó, akit minden valószínűség szerint férje szúrt szíven. A Budapesti Rendőr-főkapitányság Életvédelmi Osztálya emberölés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indított eljárást a férj ellen.
A főváros VIII. kerületében történt a rablás, a tettes elmenekült
A 30-40 év közötti férfi fegyverrel fenyegetőzve követelte az alkalmazottaktól a pénzt
A Csurgó környékén élő férfi a gyanú szerint a színházparknál molesztált, majd erőszakkal meg akart csókolni egy 19 éves diáklányt
A férfi feltehetően fegyverrel fenyegetőzve követelt pénzt az alkalmazottaktól, majd a megszerzett kisebb összeggel távozott
Kiraboltak egy bankot a főváros XXII. kerületében csütörtökön kora délután - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság sajtóügyeletese az MTI-vel.
Egy 50 éves férfit hónapokig vert egy 29 éves fiatal, az ellene felhozott vádakat tagadja
DJ becenevű férfi Gina nevű "randidroggal" itatta, majd fogdosta, molesztálta a lányokat egy szórakozóhelyen
Egy Nógrád megyei betéti társaság kétmilliárd forint után nem fizette be az áfát
Salgótarjánban szombat este két család összeverekedett, többen könnyen megsérültek
A rendőrség elfogott egy férfit, aki hamis alvázszámú, lopott autók külföldi értékesítésében vett részt

Első  Előző  Következő  Utolsó