HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hétfőn kora este elérte az ország nyugati határvidékét a hidegfront. Több járásra citromsárga, vagyis elsőfokú riasztást adott ki a meteorológiai szolgálat a rövid időn belül akár viharossá erősödő szél miatt.

A veszélyjelzés szerint Vas és Zala megye teljes területén, valamint több Győr-Moson-Sopron, Veszprém és Somogy megyei járásban van érvényben citromsárga riasztás. A Balatonnál másodfokú viharjelzést adtak ki, magas hullámokra kell számítani, emiatt csónak és vitorlás nem közlekedhet. A Velencei-tónál elsőfokú viharjelzés van érvényben.

A meteorológiai szolgálat a szöveges figyelmeztetésében azt írta: az északnyugatira forduló szelet a Dunántúl északi felén viharos - akár óránkénti 70-100 kilométeres - széllökések kísérik. Kedden napközben mérséklődik a szél, de még mindig várhatók időnként viharos lökések.

A jelenlegi számítások szerint a fronthoz kapcsolódó zivatarok nem lesz különösen erősek. Késő este a Dunántúlon szórványosan kialakulhat zivatar, amelyet óránkénti 90 kilométeresnél is erősebb széllökések kísérhetnek, és két centiméternél nagyobb jégdarabokra is számítani lehet.

A keddre virradó éjszaka a Dél-Dunántúlon és a középső országrészben, majd napközben főként a Tiszántúlon kell készülni szórványos zivatarokra és szélrohamokra. Délután már csak az északkeleti országrészben várhatók zivatarok - tették hozzá.

A viharossá erősödő szél miatt a rendőrség az utakon, valamint az álló- és folyóvizeknél is fokozott figyelmet kért.

A viharos erősségű szél miatt fokozott figyelmet kér a rendőrség

A közeledő hidegfront hatására viharossá erősödő szél miatt az utakon, valamint az álló- és folyóvizeknél is fokozott figyelmet kér a rendőrség.

Az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) kommunikációs szolgálata hétfőn honlapján azt írta, hogy a viharos szél miatt megváltozhatnak a látási viszonyok, főként a sík területeken homokviharra is számítani lehet.

Az ORFK ezért azt kéri, hogy a járművezetők fokozottan figyeljenek a sebesség helyes megválasztására, indulás előtt pedig a megszokottnál alaposabban ellenőrizzék a járművek műszaki állapotát. Hirtelen feltámadó szélben vízibiciklivel, valamint matraccal kerüljék el a mély vizet - hangsúlyozta a rendőrség.

A nyílt vízen vízi járművel közlekedőktől azt kérik, hogy vihar esetén a part közelében tartózkodjanak, vagy menjenek ki a szárazföldre. A tavakon tartózkodók figyeljék a viharjelzést. A rendőrség felhívta a figyelmet arra, hogy másodfokú viharjelzés esetén tilos a fürdőzés.

A viharos széllel érkező front az országban több helyen okozhat porvihart. Kedden a legerősebb széllökések Fejér, Komárom-Esztergom, Pest és Veszprém megyében, valamint a fővárosban az óránként 90 kilométeres erősséget is meghaladhatják. Ezekre a területekre narancssárga, vagyis másodfokú figyelmeztetést adtak ki.

Elsőfokú figyelmeztetést adtak ki az ország nagy részére, 13 megyére: Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Győr-Moson-Sopron, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg és Tolna megyére.

A várható heves zivatar miatt elsőfokú a figyelmeztetés Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Somogy, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Pest megyére, valamint Budapestre.

hirado

Feltöltve: 2013.07.30.
Megnézve: 2611

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra