HIRDETÉS
HIRDETÉS

Jogerős döntésével a Szebb Jövőért Egyesület feloszlatásáról határozott a Szegedi Ítélőtábla szerdán.
Szeghő Katalin tanácsvezető bíró a Gyulai Törvényszék ítéletét megváltoztató döntés indoklása során kifejtette, a jogszabályok alapján az egyesülési és gyülekezési jog gyakorlása nem járhat mások jogainak és szabadságának sérelmével.

A bíróság nem osztotta ugyan maradéktalanul az egyesület feloszlatását indítványozó ügyészség álláspontját, de megállapította, hogy a szervezet több rendezvényen túllépte a gyülekezési jog, az egyesülési jog, illetve a véleménynyilvánítás szabadságára vonatkozó jogi kereteket.

A rendezvényeken László Attila egyesületi elnök több felszólalása egyértelműen az egész cigányság ellen szólt, nem tett különbséget a bűnözésből élők és a törvénytisztelők között. László Attila a cigányokat férgeknek, sátánfajzatnak, patkányoknak, szemeteknek nevezte. A bíróság megállapítása szerint ezek, a romák emberi méltóságát sértő kijelentések annyira durvák, hogy nemcsak a jó ízlés, hanem a véleménynyilvánítás határain is túl mennek.

Az egyesületi elnök beszédeinek lényege, hogy minden cigány bűnöző, a cigányságnak nincs helye a Kárpát-medencében, el kell távolítani őket innen. A kijelentések alkalmasak voltak arra, hogy a hallgatóságban felszítsák a cigánysággal szembeni fizikai fellépés szándékát. Az egyesület bizonyos rendezvényei a tettlegességig menő konfliktus veszélyét is magában rejtették, azt pedig nem lehet megállapítani, hogy ennek elmaradása a rendőri jelenlétnek köszönhető-e - állapította meg a bíróság.

A Gyulai Törvényszék a megismételt elsőfokú eljárásban elutasította az ügyészségnek az egyesület feloszlatására irányuló keresetét, ezért került az ügy a Szegedi Ítélőtáblára.

A Mucsi Erika által március 24-én meghozott elsőfokú döntés nyilvánosságra kerülése után több párt és jogvédő szervezet tiltakozott az ítélet megfogalmazásai ellen.

A Magyar Bírói Egyesület etikai tanácsának május 26-ai állásfoglalása szerint a bíró megsértette a bírák etikai kódexének előítélet-mentes, pártatlan és a pártatlanság látszatát is fenntartó eljárásra vonatozó követelményét.

Kimondták azt is, hogy etikátlan, ha a bíró az ítéletében a saját véleményét, értékítéletét fejtegeti.

hirado

Feltöltve: 2014.10.08.
Megnézve: 1769

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra