HIRDETÉS
HIRDETÉS

Vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez Kósa Lajossal, a Fidesz ügyvezető alelnökével és feleségével szemben az illetékes parlamenti bizottságnál az Együtt-PM és a Demokratikus Koalíció annak nyomán, hogy a médiában megjelent hír szerint vagyonnyilatkozatban fel nem tüntetett óbudai lakással rendelkeznek.
Pápa Levente, az Együtt-PM szövetség gazdaságpolitikusa szerdán, a III. kerületben, a szóban forgó lakásnál tartott sajtótájékoztatón azt mondta: kedden kiderült, hogy Kósa Lajos feleségének egy olyan lakása található a kerületben, amit Kósa Lajos nem tüntetett fel a vagyonnyilatkozatában.

Közölte: Kósa Lajossal és feleségével szemben vagyongyarapodási vizsgálatot kezdeményeznek a Nemzeti Adó- és Vámhivatalnál (NAV), valamint az illetékes parlamenti bizottságnál vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményeznek velünk szemben.

"A fideszes vezetők nem tudnak elszámolni vagyonukkal, olyan jövedelmekből tesznek erre szert, ami nem átlátható" - fogalmazott Pápa Levente, aki felháborítónak nevezte, hogy újabb hírek szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a balatoni nyaralója sokkal nagyobb mint azt korábban bevallotta, valamint Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettesnek és családjának be nem vallott vadászháza és üdülője van.

"Új fideszes vírus ütötte fel a fejét a narancsos vezetők körében. Ennek a vírusnak a kortünetei az igazolatlan jövedelmekből való hónapokon át tartó lakásnagyobbodás, a családon belüli terelés, és a szégyenkezésre való képtelenség" - mondta Pápa Levente.

Közölte, benyújtanak egy olyan törvénymódosító csomagot, amely lehetővé tenné, hogy a parlamenti képviselők húsz százalékának felhatalmazása alapján a NAV vagyongyarapodási vizsgálatot indítson.

Béres András, az Együtt-PM III. kerületi polgármesterjelöltje arról beszélt, hogy egy "következmények nélküli" országgá válunk, ahol a politikusok úgy szerezhetnek vagyont, hogy arról nem kell elszámolniuk.

Mint mondta, a volt Fidesz-KDNP-s képviselőről, Menczer Erzsébetről - aki a Fidesz-KDNP III. kerületi kompenzációs listájának vezetője - kiderült, hogy fia és annak menyasszonya önkormányzati lakást kapott, és azt közpénzből fel is újítatták. Mindennek minimális következménye van, és Menczer Erzsébet továbbra is a listavezető - tette hozzá.

Az Együtt-PM sajtótájékoztatója után néhány perccel Gréczy Zsolt, a DK szóvivője is sajtótájékoztatót tartott a helyszínen. Ő is azt közölte: pártja vagyonnyilatkozati eljárást kezdeményez.

"A DK tiltakozik az ellen, amit a Fidesz művel az országgal és a közpénzekkel" - jelentette ki Gréczy Zsolt. Hangsúlyozta: Kósa Lajosnak el kell számolnia azzal, hogy miből vette ezt a lakást.

hirado

Feltöltve: 2014.10.08.
Megnézve: 1727

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra