A párt jelzésértékűnek tartja a kormányra nézve a Navracsics Tibort ért elutasítást az uniós tisztújításon, véleménye szerint érthetetlen az üggyel kapcsolatos "sikerpropaganda".
Az Európai Parlament szakbizottsága hétfőn közölte, Navracsics Tibor alkalmas EU-biztosnak, de a testület nem támogatja, hogy a kultúra, az oktatásügy, az ifjúságpolitika és az uniós polgárság portfólióját kapja meg a magyar jelölt.
Bana Tibor jobbikos országgyűlési képviselő kedden az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: álságosnak tartják, hogy az EP-szakbizottsági meghallgatása során, valamint az írásbeli kérdésekre adott válaszaiban Navracsics Tibor több kérdésben is igyekezett elhatárolódni attól a kormánytól, amelynek nemrég még tagja volt.
Az Országgyűlés európai ügyek bizottságának alelnöke szerint a korábbi miniszter taktikája nem vált be: a személyére vonatkozó szavazáson így is csupán kis többséggel támogatták, míg a portfólióját érintő voksoláson a nemek kerültek többségbe, vagyis a képviselők nem támogatták kinevezését az eredetileg neki szánt tárca élére. Mint írta, ezek után érthetetlen az a sikerpropaganda, ami a kormány és a Fidesz részéről ebben a kérdésben megnyilvánul.
hirado
Feltöltve: 2014.10.07.
Megnézve: 1758