HIRDETÉS
HIRDETÉS

A vallások közötti békés együttélést szorgalmazta Ferenc pápa vasárnap Albániában. Az egyházfő gazdasági növekedést kísérő szolidaritást is sürgetett a kontinens peremországában zajló első európai látogatásán.
A katolikus egyházfőt Edi Rama albán kormányfő fogadta a repülőtéren, majd az elnöki palotában Bujar Nishani államfő üdvözölte. "A vallások közötti békés együttélés Albániában szép példa az egész világ számára" - mondta Ferenc pápa már a Rómából Tiranába tartó repülőúton újságíróknak. Az albán államfőhöz és a politikai és vallási intézmények vezetőihez intézett beszédében az egyházfő ismételten azt hangoztatta: a muzulmán, ortodox, katolikus egységkormány vezette Albánia jó példája annak, hogy a keresztény-muzulmán együttélés nemcsak lehetséges, hanem megvalósítható és előnyös is egy ország fejlődése számára. A pápa egyúttal elítélte azt, ahogy a vallást kiforgatják az erőszak igazolására.

"Senkinek sem engedhető meg, hogy isteni igék hirdetésének álcájában erőszakos és elnyomó terveket szőjön és valósítson meg" - mondta a pápa. Albánia 3,8 milliós lakosságának mintegy 59 százaléka muzulmán, a keresztények a népesség 26 százalékát teszik ki. A mai Albánia fejlődését biztosító demokráciáról is szólva, Ferenc pápa arra figyelmeztetett, hogy a fejlődésnek nem csak a lakosság egy részének a javát kell szolgálnia. "A piacok globalizálódását a szolidaritás globalizációjának kell kísérnie" - szorgalmazta, és többször hangsúlyozta azt is, hogy a fejlődésnek nem szabad háttérbe szorítania az embert övező környezet védelmét.

A Teréz anyáról elnevezett tiranai téren délben tartott szentmisén Ferenc pápa kijelentette: "azért jöttem Albániába, hogy a reményt erősítsem országotokban. Láttam az utcákon, mennyi fiatal van nálatok, fiatal nép vagytok és ahol ennyi a fiatal, ott van remény! A nemzeti zászlótokon levő sasként szárnyaljatok!" Az egyházfő a kommunizmus időszakában "borzalmakat elszenvedő" és mártírként meghalt egyháziakról és laikusokról is szólt a mártírok földjének nevezve Albániát. "Hány keresztény nem hajtott fejet a fenyegetéseknek!" - mondta Ferenc pápa hangsúlyozva, hogy a keresztények a világ számos részén ma is hasonló üldözéstől szenvednek.

A Tirana utcáin nyitott pápamobillal végighaladó pápa útvonalát a kommunizmus időszakában meggyilkolt mártír papok és szerzetesnők óriási fényképei szegélyezték. A mise utáni vasárnapi Úrangyala-imádságot (Angelus) a pápa az albán fiatalokhoz intézte: "Tudjatok nemet mondani a pénz imádatára, az individualizmus kínálta hamis szabadságra, a függőségre és az erőszakra! Mondjatok igent a találkozás és a szolidaritás kultúrájára!" Ez Ferenc pápa negyedik külföldi apostoli útja, de az első Európában, az olaszországi látogatásokat nem számítva.

hirado.hu

Feltöltve: 2014.09.21.
Megnézve: 1598

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra