HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hajszálpontosan 322 902 000 forintnyi összeget zárolt a NAV Észak-Magyarországi Bűnügyi Igazgatósága az egykori budapesti sztárnyomozó, a gyilkossági ügyek megoldásában jártas Doszpot Péter egyik vállalkozásának a számláján.

Az egykori detektív nem titkolta a hír valóságtartalmát, hozzátéve, nem követtek el jogsértést, egy másik cég ellen indult büntetőeljárás során, üzleti partnerként kerültek képbe.

Három hete egy határozat alapján az adóhatóság nyomozói zárolták a törökbálinti székhelyű Ex-Investigation 2009 Kft. számláját. A több mint 320 millió forintos inkasszót a NAV határozata alapján azért kapta a cég, mert egy költségvetési csalás gyanúja miatt indított ügyben felmerült a cég neve, a büntetőügyben keletkezett kár miatti vagyonbiztosítás érdekében rendelték el a zár alá vételt. Ezt a kényszerintézkedést akkor szokták alkalmazni, ha a gyanú szerint egy cég vagy magánszemély kárt okozott valakinek, a vagyonbiztosítás ennek megtérülését szolgálja, a zár alá vett ingó és ingatlan vagyon az eljárás végéig nem idegeníthető el, nem használható fel. A jogerős döntés után – a bíróság ítéletétől függően – a zár alá vett, biztosított vagyon az ártatlanság-vétlenség bizonyításával visszakerülhet a lefoglalást szenvedő félhez.

– Nem követtünk el jogsértést – mondta a Blikknek a cég tulajdonosa. Doszpot Péter szerint egy olyan partner cégük került vizsgálat alá, akiknek több tucat más céggel együtt ők is dolgoztak, ők is számláztak. A nyomozások során rutineljárás, hogy a hatóság minden beérkezett számát, minden olyan céget átvizsgál, akik kapcsolatban álltak a költségvetési csalás miatt indított bűnügyben érintett céggel, az is természetes, hogy a vizsgálat végéig ezeknél a vállalkozásoknál is elrendelhetik a zár alá vételt.

– Nincs titkolnivalónk, nincs rejtegetnivalónk, sajnos a gazdasági élet ilyen, ha valahol van valami gikszer, akkor előfordulhatnak ilyen kellemetlenségek. Nem kerültünk csődhelyzetbe, nem vesztette el a hitelét a vállalkozás, a vizsgálat végén feloldják a zárlatot. Addig sem költjük a pénzt, minden rosszban van valami jó. Ahogy a rendőri munkám során, a vállalkozásaimnál is a törvényesség, a tisztesség az első, ez eddig is így volt, ezután is így lesz.

Az egykori nyomozó nem árulta el, melyik az a cég, amelyik bajba került, a sikeres felderítés érdekeire való tekintettel erről a NAV sem adott lapunknak nyilvánosságra hozható adatokat. A Blikk úgy tudja, a korábban MSZP-s színekben országgyűlési képviselőként a politikába is belekóstoló Doszpot vagyonvédelmi-biztonsági cége bedolgozott egy másik, biztonsági piacon dolgozó vállalkozásnak, akikről kiderült, feketén, zsebbe fizették ki alkalmazottaikat, elkerülve az adók és járulékok befizetését. Doszpot zár alá vett cége az elmúlt években több megbízást is a Török Biztonsági Szolgálat (TörökSec) Kft.-vel közösen teljesített, a Legfőbb Ügyészség informatikai központjának védelmét is ők látták el. Az egyik legnagyobb magyarországi áruházlánc védelmét is ellátó céggel szemben már korábban rendeltek el hasonló zár alá vétellel járó vagyonbiztosítási eljárást költségvetési csalás gyanúja miatt, de az ügyben konkrét gyanúsítás még nem történt.

blikk.hu

Feltöltve: 2023.05.20.
Megnézve: 167

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra