HIRDETÉS
HIRDETÉS

Egyes termékek az elmúlt három évben 50-85 százalékkal is drágulhattak. A Pénzcentrum.hu arra keresett választ, hogyan küzdhetünk az infláció ellen.
Magyarországon 14 éve nem látott inflációval álltunk szemben idén novemberben: az előző év azonos időszakához képest 7,4 százalékkal voltak magasabbak az árak. Volt olyan termék, amely 2018 és 2021 között 87 százalékkal drágult: ez volt a +– 6D műanyag szemüveglencse. E termék ára 6068 forintról 9652 forintra emelkedett. A második legtöbbet dráguló termék a finomított étkezési só; míg 2018-ban átlagosan 97 forintba került, 2021-ben már 151 forintért tudtuk csak megvásárolni.

A lista még korántsem ért véget, a harmadik helyen a Pall Mall cigarettadohány (blue, 40 g) áll 55 százalékos árnövekedéssel, ezt követi a 14 karátos arany karikagyűrű 52 százalékkal, de még a hamburgerek is 48 százalékkal lettek drágábbak. Több mint negyven százalékot drágult a a görögdinnye, a hétköznap éjszakai panzióellátás két főre, a vérnyomásmérő, a babakocsi, a kerékpár és még két különböző márkájú cigaretta is.

Azonban nemcsak az árak nőttek az elmúlt években, hanem a bérek is. A KSH statisztikái szerint 2018–2021 között 29,9 százalékkal nőtt a hazai nettó átlagkeresetek mértéke. Számszerűsítve: a 2018-as 219 412 forint nettó átlagkereset 2021-re 285 047 forintra emelkedett. Hiába ugyanakkor a 29,9 százalékos átlagos béremelkedés, amikor akad több olyan termék és szolgáltatás, amelynek ára ennek a kétszeresével is nőtt.

Mit lehet tenni, ha az árak gyorsabban drágulnak, mint a bérek? Kevésbé dráguló termékekkel kell telepakolni a bevásárlókosarat: ilyen például a csirke, a sárgarépa, a banán vagy a kávé. Ide sorolhatjuk még a mosóport, a szappant, a macskaeledelt és az őrölt kávét is. Ezek mind-mind olyan termékek, amelyek ára az elmúlt három évben legfeljebb öt százalékkal nőtt.

index.hu

Feltöltve: 2021.12.30.
Megnézve: 419

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra