HIRDETÉS
HIRDETÉS

Milák Kristóf még mindig csak 21 éves, de már most mindent megnyert, amit egy úszó elérhet pályafutása alatt, miután szerda hajnalban olimpiai rekordot úszva megnyerte a 200 méteres férfi mellúszás döntőjét és ezzel már nemcsak európa- és világbajnoknak, hanem olimpiai bajnoknak is mondhatja magát.

A fiatal srácról azonban amellett, hogy zseniálisan úszik és sikert sikerre halmoz, nem sokat tudni. Magánéletét igyekszik a rivaldafénytől távol élni. Most azonban összeszedtünk 5 olyan dolgot, amit eddig biztosan nem tudtál az újdonsült olimpiai bajnokról.

1. Rengeteget szekálták kisgyerekként
Kristófot kisiskolás korában sokat bántották, amiért ő volt a legkisebb az úszóedzéseken. "Voltak nehezebb pillanatok. A legkisebbel a legkönnyebb kibabrálni, de ez azt hiszem minden sportágra igaz. Nem vertek, de nem mennék bele részletesebben. A piszkálódások inkább verbális jellegűek voltak. Ha úgy tetszik, szívattak. De nem tudtak megtörni - nyilatkozta korábban Milák, hozzátéve, hogy ezeken a sérelmeken már rég túltette magát, nem néz vissza, csak előre, melynek most sokadjára is meglett a gyümölcse.

2. Michael Phelps is példaképének tekinti
Milák Kristóf 2017-ben a 200 méteres pillangóúszást nyerte meg, méghozzá hatalmas világcsúccsal, amelynek rekordjait 2001-től egész addig az amerikaiak 23-szoros olimpiai bajnoka, Michael Phelps tartotta. Phelps, aki a 2016-os riói olimpiai után visszavonult az élsporttól, akkor elismerte, kicsit csalódott, hogy ilyen „hamar” megdöntötték a rekordját, ám ezután végtelenül szimpatikus módon méltatta Milák Kristófot, aki alig 13 hónapos volt, mikor Phelps 2001-ben először úszott világrekordot a távon.

„Megtörtént, mert volt egy kölyök, aki meg akarta csinálni, aki álmodott arról, hogy megcsinálja, aki rájött, hogyan lehet megcsinálni, aki addig dolgozott a technikáján, amíg az ilyen gyönyörű lett, és aki beletette azt az igazán, de igazán kőkemény munkát, ami ahhoz kell, hogy végül megdöntse ezt a csúcsot” - írta saját közösségi oldalán a legendás úszófenomén.

3. Nem jellemző rá, hogy bárkitől is megijedne
Kristóf erről egy 2017-es, a Nemzeti Sportnak adott interjújában beszélt. Elárulta, korábban persze őt is érdekelte, ki van mellette a medencében, hiszen a korosztályos versenyeken általában nála idősebbekkel versenyzett, és akkor még volt benne egy kis félelem is. „Ám az évek alatt hozzászoktam ezekhez a helyzetekhez, és a 2016-os hódmezővásárhelyi ifjúsági Európa-bajnokság óta nem jellemző rám, hogy bárkitől is megijedek.” Erről tanúskodnak legendás interjúi is, amelyekben rendre mindig nagyon magabiztosan nyilatkozik, és nem a vetélytársairól, hanem csakis saját úszásáról beszél.

4. Nem egy csajozógép
Kristóf szabadidejében nem a szórakozóhelyeket járja, sokkal inkább túrázással és kirándulással tölti az a csekély kis idejét, amit nem a medencében tölt. Emellett csajozógépnek sem tartja magát. Még két éve volt a TV2 Mokkájának vendége, és az úszással kapcsolatos kérdések mellett terítékre került a sportoló magánélete is. Mádai Vivien vendégének szegezte a kérdést: „Mi újság a csajokkal?” Az úszó eléggé zavarba jött a kérdéstől és kissé kétértelmű választ adott.

„Úgy gondolom, mindennek megvan a maga ideje. És most olyan dolgokra is van időm, amire eddig nem volt. A magánéletre mindenképp szeretném, hogy jusson idő. Érzem, hogy nyitnak felém a lányok, de erről többet nem szeretnék mondani. Hátha valaki magára veszi...”

5. Nem foglalkoztatja a népszerűség
Milák egy korábbi interjújában elmondta, hogy egyáltalán nem vonzza a közösségi média világa és a lájkgyűjtés, meg amúgy sincs nagyon rá ideje. Noha rengeteg üzenetet kap és tízezrével jönnek a lájkok, de ezeket teljesen kizárja az életéből. Erről tanúskodik az is, hogy Instagram-oldala már több mint 5 éve üzemel, de ezalatt az idő alatt mindössze 19 képet töltött fel.

blikk.hu

Feltöltve: 2021.07.28.
Megnézve: 1078

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra