HIRDETÉS
HIRDETÉS

A képviselők ma interpellációkkal fordulhatnak a kormány tagjaihoz az Országgyűlésben. Napirend előtt szólalt fel Jakab Péter is, aki az ígéretéhez híven olyat mondott Kövér Lászlónak, amit még soha.

„Ma napirend előtt fogok felszólalni a parlamentben. Nem tudom, hogy be fog-e jönni Kövér, de ha igen, olyat fogok neki mondani, amit még soha!” – írta a Facebookon Jakab Péter.

Amikor Jakab Péter felszólalása következett, Kövér László előre jelezte neki: nem tartja kizártnak, hogy ismét meg fogja szegni a házszabályokat, amit ha meg fog tenni, arra figyelmezteti, alkalmazni fogja azokat a szankciókat, amik a rendelkezésére állnak.

"Nagyon sajnálom, hogy a múlt héten nem tudtunk személyesen találkozni, de most azt kell, hogy mondjam, ma nagyon jól néz ki, házelnök úr! Komolyan mondom, a bajusz, a nyakkendő, minden a helyén van. Az ülésvezetés tényleg remek, úgyhogy ha az idegrendszer is bírja a nyomást, akkor szerintem vágjunk is bele. Rögtön az elején rögzítem persze, hogy ha esetleg valamilyen oknál kifolyólag a mai napon sem mondhatom el az igazságot a parlament falain belül, akkor el fogom mondani a parlament falain kívül, ahogy azt nemrég már megettem. Mindenkinek joga van tudni, hogy kik tették tönkre ezt az országot, és hogy mi vár a tolvajokra, ha mi jövünk" – mondta a Jobbik elnöke.

"Fizetni fognak minden aljasságért, amit elkövettek a nemzet ellen, úgyhogy jól gondolják meg, hogy mihez kezdenek a hatalommal a hátralévő néhány hónapban. Már nem csak mi mondjuk, hogy Önök nagy ívben tesznek a törvényekre, de ugyanezt mondja a fideszes Alkotmánybíróság is, amelyik végre valahára kimondta, hogy önök 2018-ban alaptörvény ellenesen szavazták meg a rabszolgatörvényt. Önök tehát éveken át törvénytelen eszközökkel kényszerítették túlmunkára a magyar melósokat. Ehhez mit szólnak? Most mi a terv, képviselőtársak? Jön egy újabb alaptörvény módosítás, vagy esetleg hajlandóak tudomásul venni, hogy még Önök sem tehetnek meg mindent a magyar melósokkal. Igen is jár a túlórapénz, jár a pihenőidő és a jólét minden magyarnak. Annak is aki a sor mellett gürizik – magyarázta Jakab, aki ezután beszélt a költségvetésről, az átlagos magyar helyzetről, az árakról, a nyugdíjról, a jólétről, és egyszer uzsorásoknak is nevezte a kormánypárti politikusokat.

blikk.hu

Feltöltve: 2021.06.07.
Megnézve: 387

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra