HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az Index több olvasója panaszkodik szerkesztőségünkhöz megküldött levelében, hogy bár pedagógusként utasítást kapott arra, hogy a KRÉTA-rendszert használja, ám az vagy akadozik, vagy egyáltalán nem működik. Ami természetesen nem könnyíti meg a tanári munkát…

NEM ELŐSZÖR VAN GOND A KRÉTA-RENDSZERREL.

Februárban is többször tört borsot a tanárok orra alá. Ez akkor és most is azért okoz a szokásosnál nagyobb kellemetlenséget a pedagógusoknak és a diákoknak, mert a rendszeren keresztül érhető el az úgynevezett Digitális Kollaboráció Tér (DKT) is, amit azért fejlesztettek ki, hogy a digitális munkarendben szükségtelenné tegye más oktatási szoftverek használatát.

Ráadásul mától az általános iskolákban is online oktatásra kellett áttérni.

Egyik olvasónk azt is jelezte: az eKRÉTA Informatikai Zrt. ügyfélszolgálatán csak annyit közöltek vele, hogy a nagy leterheltség miatt van a leállás, és dolgoznak rajta a fejlesztők. Ám azt nem tudták megmondani, hogy mikorra lesz elérhető a rendszer.

Az Index is megkereste a szolgáltatót.

AZ EKRÉTA INFORMATIKAI ZRT. ÜGYFÉLSZOLGÁLATÁN ARRÓL TÁJÉKOZTATTÁK AZ INDEXET, HOGY REGGEL 8 ÓRÁTÓL ELŐSZÖR A DKT-RENDSZER, MAJD AHOGY SORBAN PRÓBÁLTAK A DIÁKOK BELÉPNI, ÚGY AZ EKRÉTA TELJES SZOLGÁLTATÁSI KÖRE IS ÖSSZEOMLOTT.

A hiba oka tehát nem a szerverek elleni rosszindulatú támadás, a leállást túlterhelés okozta. Azok a diákok, akiknek iskolája az eKRÉTA-rendszer használatát jelölte ki digitális kapcsolattartásra, jogszerűen hivatkozhatnak a hibára távolmaradásuk okaként. A rendszer helyreállításán a szolgáltató szakemberei dolgoznak, az várhatóan déltől újra elérhető lesz.

A KRÉTA EGYÉBKÉNT A 2017/2018-AS TANÉVBEN VÁLT KÖTELEZŐVÉ AZ ISKOLÁKBAN, EDDIG CSAKNEM 8 MILLIÁRD FORINTOT FORDÍTOTTAK A RENDSZER FEJLESZTÉSÉRE.

index.hu

Feltöltve: 2021.03.08.
Megnézve: 332

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra