HIRDETÉS
HIRDETÉS

Kemény csörtével indult a mai parlamenti ülésnap. A jobbikos Jakab Péter szerint a kormány „ragályos lopása” ellen is kell egy vakcina, ezt majd a nép fogja beadni nekik a következő választáson. Dömötör Csaba államtitkár válaszában agresszív nyilasnak és ávósnak nevezte Jakabot.

Napirend előtti felszólalásokkal, valamint a kormányhoz benyújtott írásbeli kérdések megválaszolásával melegítettek a honatyák a nap fő attrakciójára, a koronavírus miatti veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló döntésre.

Kövér László házelnök a nap elején szomorú hírről számolt be: elhunyt Kispál Ferenc, a Fidesz korábbi parlamenti képviselője. Kispál Ferenc 2006-ban került be a parlamentbe, majd három évvel később lemondásra kényszerült, miután kiderült, hogy éppen távol lévő padtársa, a fideszes Nagy Sándor helyett többször is megnyomta a szavazógombot.

Mellár Tamás (Párbeszéd) az egyetemi „modellváltást”, az egyetemi vagyon alapítványokba való kiszervezését kifogásolta, és ígéretet tett arra, hogy a kormányváltás után megtalálják annak a módját, hogy visszafordítsák a folyamatot.

Kövér László házelnök válaszul Schanda Balázs államtitkárnak adott szót, majd kis zavar után nevetve helyesbített: Schanda Tamásra gondolt. Schanda kifejtette, hogy szerinte Mellár képviselő Gyurcsány Ferenc kottájából énekel; azt a baloldalt segítené vissza Mellár, amely fizetőssé akarta tenni a felsőoktatást. Az egyetemek önként kérték a modellváltást, állította Schanda. Ne akarja nekik megmondani Mellár, hogy mit csináljanak. Ne támadja, hanem támogassa őket.

Csárdi Antal (LMP): Kósa Lajosról beszélt, aki elhitte a csengeri örökösnő ígéreteit.

– Kósa Lajos végtelenül hiszékeny volt, mert elhitte, hogy van Magyarországon egy örökös, aki ezer milliárdos nagyságrendű pénzt örökölt, és ebből a vagyonból neki akart ajándékozni. Kósa ostoba módon bedőlt az átverésnek.

Csárdi Antal szerint ez felveti a befolyással való üzérkedés gyanúját, így a hatóságoknak ezt is vizsgálnia kellene. Eltűnődött azon is, hogy ki hamisíthatta oda az egyik szerződésre Kósa Lajos édesanyjának aláírását, hiszen ez közokirat-hamisításnak minősül. Elindult-e ezekben az ügyekben a vizsgálat? – kérdezte az LMP-s képviselő. Alkalmas-e arra Kósa, hogy ő vezesse a honvédelmi és rendészeti bizottságot, valamint hogy az operatív törzs tagja legyen?

Völner Pál: Ha odamegyek egy zöldségeshez, aki megméri azt az árut, én elhiszem neki. A társadalom a bizalomra épül, még akkor is, ha Öntől ez a fogalom távoli – kezdte az igazságügyi államtitkár.

– Sületlenség befolyással üzérkedésre gondolni Kósa ügyében – folytatta Volner. – Ön sületlenségeket beszél, ebből próbál valamit kihozni, de ez teljesen érthető, mert egy Gyurcsány-féle tömörülés tagja, és Gyurcsány 2006-ban az őszödi beszédben beismerte, hogy hazudott – fejtegette Völner.

– Amíg önök Korózs Lajost a keblükön melengetik, eltűrik, hogy mint rémhírterjesztő egy járványhelyzetben illetékes bizottságot vessen, addig nem róhatják fel Kósa Lajos bizottsági pozícióit. Kósa Lajos az ügy sértettje, hiszen megtévesztették – mondta Völner.

Oláh Lajos (DK): szerinte választási csalás 2018-ban Erzsébetvárosban és Terézvárosban.

– A Lendület nevű „kamupárt” – magát igazi pártnak beállítva – elindult a választáson. Az ajánlószelvényen 341 név megegyezett a Fidesz által gyűjtött listával. Még a sorrend is megegyezett, az aláírások viszont különböztek – állította Oláh, hozzátéve: mindezek ellenére a jelölt megnyerte a választást a körzetben. Azt kérdezte, hogy áll az ügy kivizsgálása?

Kontrát Károly államtitkár: Magyarország demokratikus ország, a kormány maga nem nyomozhat, csak a hatóságok. A kamupártok indulásának szigorításáról szóló javaslatot az ellenzék nem szavazta meg, Oláh tehát vizet prédikál, bort iszik. A kormány nem fejt ki nyomást a rendőrségre, itt senki nem áll a törvények felett – sorolta érveit.

– Ebben az ügyben nyomozás indult ismeretlen tettes ellen, amit ügyészségi indítványra felfüggesztettek. Új információ azóta nem merült fel – közölte.

Harangozó Tamás (MSZP): Felhatalmazási törvényről ejtett szót. Szerinte a törvényjavaslat egy hazugság, amit nem lehet megszavazni. Nem értette, miért szerepel a törvényben a kormány járvánnyal is kapcsolatos politikai teljesítményét. Lehetőséget adtak a kormánynak, hogy kivegyék a törvényjavaslatból a politikai szálakat, de módosító javaslataikat a Fidesz leszavazta.

Ápolók és nővérek béreinek rendezésére lenne szükség. A vakcinákkal kapcsolatos átlátható információk. A kormány elveszi azt a pénzt az emberektől, amit az EU nekik küldött. Engedjék el a tandíjak 50 százalékát.

Rétvári Bence (KDNP): Kínos magyarázkodás az ellenzék részéről, hogy nem támogatják azt, hogy a kormányzat gyorsan és hatékonyan tudjon lépni. Az ellenzék arra hivatkozik, hogy nem tetszik nekik, ami az SZFE-vel történt, vagy hogy sok száz milliárd forintot juttat a kormány az egyetemeknek. A védekezésben nem számíthat a kormány a baloldalra, még járvány idején is az előválasztással, miniszterelnök-jelöltekkel foglalkozik az ellenzék.

Jakab Péter (Jobbik): Önök már megint miért akarják becsapni a magyar embereket? Nemzeti konzultációt hirdettek, de közben a miniszterelnök barátja és hű pénztárcája, Mészáros Lőrinc szállodája bejelentette, hogy buli lesz április elején. Neki már elárulták volna a konzultáció végeredményét? Ne csak „Lölő” tudjon tervezni, hanem minden magyar ember – követelte.

– Tavaly megszavaztuk a felhatalmazási törvényt? Megszavaztuk. Visszaéltek a hatalmukkal? Piszkosul. Módosították a választójogi törvényt, hogy az ellenzék ne tudjon 2022-ben két listán indulni. Mi köze van a listák számának a válságkezeléshez? Jobb ez így Önöknek, mert könnyebben lehet moslékkoalíciózni? – kérdezte Jakab. – Ne nagyon építsen a kormány arra stratégiát, hogy egy közös listán az ellenzék könnyebben össze fog veszni. Mi kinőttünk az óvodából, szemben Magyarország nagycsoportos miniszterelnökével, aki legutóbb itt a parlamentben mit csinált... A miniszterelnök közben tíz évvel ezelőtti Jakab-idézeteket és 15 évvel ezelőtti Gyurcsány-idézeteket olvasgatott fel. Ez lenne a dolga Magyarország miniszterelnökének a válság kellős közepén? Régi Jakab-idézeteket tanulmányozni? Ennyi erővel tanulmányozhatná a Szájer-féle Alaptörvényt is, nemde?

– A Fidesz soraiban van egy betegség, ami ragályosabb, mint a koronavírus, úgy hívják, hogy lopás. Nem tudnak neki ellenállni. Nem megy. Tavaly, amikor megszavaztuk Önöknek a felhatalmazási törvényt, azon nyomban elkezdték kipakolni a pénzt a gazdaságvédelmi alapból a haverok és a rokonok zsebébe. Az alap 80 százalékát magukra költötték, de még ez sem elég Önöknek – mondta a Jobbik elnöke. – Kell egy vakcina a lopás, hazudozás, a gőg, a hatalmi arrogancia ellen is. Ígérem, ki fogjuk fejleszteni ezt a vakcinát, a nép fogja beadni Önöknek – zárta a felszólalását.

Dömötör Csaba államtitkár felsorolta a kormány veszélyhelyzeti intézkedéseit, majd keményen visszaszólt Jakab Péternek.

– Az őszödi szemkilövető összetákolta a baloldali koalíciót. Jól láthatóan kialakult egy munkamegosztás a baloldalon: Önre hárult az agresszív nyilas, vagy agresszív ávós szerepe. Önnek kell gyűlöletet kelteni. Ez dicstelen szerep, de ahogy elnézem, Ön még élvezi is. Pártja, egy egykor volt nemzeti párt viszont nem fogja élvezni: Gyurcsány ugyanúgy fogja bedarálni a Jobbikot, ahogy korábban az MSZP-t is – mondta Dömötör, majd Orbán Viktor múlt heti beszédéhez hasonlóan ő is idézgette Jakab Péter korábbi, Gyurcsányt roppant keményen bíráló mondatait.

– Ön egy kis alamizsnáért most eljátssza a botos ávós szerepét. Nem tud annyi párizsi mögé bújni, annyi krumplit lóbálni, hogy elfedje: tönkretettek egy jobboldali pártot, és elszegődtek egy posztkommunista milliárdoshoz – mondta Dömötör.

Az interpellációk után délután a veszélyhelyzet meghosszabbításáról szavaz majd a parlament.

blikk.hu

Feltöltve: 2021.02.22.
Megnézve: 113

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra