Szlávik János infektológus szerint jó darabig nem utazunk sehova, ő maga legalábbis még nem venne nyárra repülőjegyet.
A főorvost Pfizer-vakcinával oltották be, amit fantasztikus oltóanyagnak nevezett. A második adag beadása után erős kézfájdalmat érzett, éjszaka pedig izzadt és gyenge volt, de szerencsére egy nap alatt jobban érezte magát. Szerinte ezek a tünetek azt jelezték, hogy a szervezet valamit felismer és védekezik ellene. Elmondta, az orosz és kínai vakcinától sem kell félnünk: a Szputnyikot az előzetes eredmények alapján engedélyezték, a kínai pedig hagyományos, évtizedes technológia, ami bevizsgálás után jól használható lesz – mondta el a Weco-Travelnek adott interjúban.
Szerinte aggodalomra inkább a mutációk adnak okot, ezért különösen fontos, hogy a harmadik hullám miatt mindenkit gyorsan beoltsanak. Hangsúlyozta, hogy ne az oltástól, hanem a Covidtól féljünk, hiszen fiatal, egészséges emberek is kerülnek súlyos állapotba.
A nemzetközi oltási könyvvel kapcsolatban elmondta, szerinte diplomáciai dilemmákhoz vezetne az, hogy a szegényebb országok nem engedhetik meg maguknak a nagy mennyiségű vakcinavásárlást. Azonban a belföldön beharangozott plasztikkártyákat hasznosabbnak véli: jóslata szerint ha csak az járhat moziba, szállodába, étterembe és az utazhat, aki ilyennel rendelkezik, akkor megjön az emberek oltakozási kedve is.Bár korábban bízott abban, hogy nyáron utazhatunk, a jelenlegi helyzetet elnézve már ő sem ilyen optimista.
„De most teljesen el vagyok bizonytalanodva, inkább őszre teszem a nyitást, még nem vennék repülőjegyet nyárra” – idézte Szlávik szavait a napi.hu.
Figyelmeztetett, hogy komolyabban kellene venni a karantént, mert ő maga is találkozik távoli helyszínre utazgató magyarokkal, ami nem tesz jót a vírusmutációnak és a behurcolásnak.
Szerinte a járvány hozadéka talán az lehet, hogy a maszk, a fertőtlenítés és az egymásra való vigyázás hosszútávon is velünk marad.
blikk.hu
Feltöltve: 2021.02.18.
Megnézve: 383