HIRDETÉS
HIRDETÉS

Nemrég jött ki a hazai és belga portálokon, hogy a napokban egy illegális orgia helyszínén csaptak le a helyi rendőrök. Ezen a belga lapok állítása szerint diplomaták és állítólag egy azóta lemondott magyar EP képviselő is részt vett. A DK, Gyurcsány Ferenc pártja most közleményben kéri számon a kormányt egy sejtés miatt.

FRISSÍTÉS: Szájer József kedden délután négy óra előtt nem sokkal közleményt adott ki, melyben elismerte: ott volt a rendőrségi rajtaütés helyszínén.

Mint írtuk, a belga lapok állítása szerint a partin 25 ember, többségében férfiak vettek részt. A helyszínen drogot is találtak. a rendőrök a járványügyi szabályok megsértése miatt csaptak le az illegális parti helyszínén. A belga lapok állítása szerint egy azóta lemondott magyar képviselőt is elfogtak a helyszínen. Kedden a délutáni órákra több belga portál ki is írta a képviselő nevét, aztán volt, aki visszavonta a nevet, de egyértelmű adatokat hagytak meg a cikkekben arról, hogy kiről állítják mindezt.

Így például a hln.be azt írja, az EP-képviselő a Fidesz, Orbán Viktor pártjának egyik alapító tagja, 1994 és 2002 között a párt parlamenti frakcióvezetője, majd később EP-képviselője az illető.

A belga lapban leírt adatok Szájer József politikai karrierjének állomásaival egyeznek meg.

Szájer József a Magyar Hangnak azt mondta kedden délután, hamarosan közleményt ad ki.

A rendőri rajtaütés egyébként a Le Detour nevű melegbárban volt, egy percre Brüsszel szívétől és kocsival alig több mint 10 percre az Európai Parlement épületétől.

A DK már kora délután a következő közleményt adta ki az ügyben:

"DK: A fideszes Szájer József próbált elmenekülni egy ereszcsatornán a hatóságok elől, mert tetten érték egy illegális, drogos szexpartin?

Egy belga lap szerint egy azóta lemondott magyar EP-képviselő lehet az érintettje annak az ügynek, amelyben a hatóságok egy Brüsszelben megtartott illegális szexpartit számoltak fel. A belga sajtóinformációk szerint az orgián drogot is találtak, az érintett EP-képviselő pedig egy ereszcsatornán próbált meg elmenekülni. Az elmúlt napokban csak egyetlen magyar EP-képviselő mondott le mandátumáról: Szájer József.

A Demokratikus Koalíció azonnali választ vár a kormánytól és a Fidesztől, ahogy a hagyományos családmodell, a keresztény értékek és a konzervatív világszemlélet gyakorlói is biztosan szeretnék tudni a választ az alábbi kérdésre: Szájer József az a bizonyos magyar EP-képviselő?"

Mint ismert, Szájer József vasárnap lemondott EP-képviselői posztjáról, azzal indokolva lépését, hogy hosszú gondolkodás után döntött így, az egyre nagyobb lelki megterhelés miatt, a jövőben pedig más, szellemi területen folytatja munkáját.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.12.01.
Megnézve: 830

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra