HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ismét megugrott a napi koronavírus-fertőzöttek száma, a legfrissebb adatokról és döntésekről adott ma is tájékoztatást az operatív törzs. Tisazújvárosban egy gócpont alakult ki, nagy erőkkel folyik a járványügyi munka a városban.

Gál Kristóf, az ORFK szóvivője közölte, hogy Cered és Tajti között naponta két alkalommal - reggel 7-9 óra között, valamint délután 16-18 óra között - biztosított a határátlépés a kétoldalú személyforgalom számára.

Csütörtökön a maszkviselés szabályainak megszegése miatt országszerte 33 esetben intézkedtek a rendőrök csütörtökön, hatszor azért, mert a tömegközlekedési eszközön utazók nem vagy nem megfelelő módon viselték a maszkot, 27 esetben pedig azért, mert a kereskedelmi üzletben vagy a kormányrendeletben meghatározott egyéb zárt helyen szegték meg a védelmi intézkedés szabályait. Elmondta: a rendőrök 21 alkalommal figyelmeztetéssel éltek, két esetben helyszíni bírságot szabtak ki, tíz embert feljelentettek.

3298 karantént rendeltek csütörtökön, ebből 518-at határátlépés miatt. Az összes hatósági karantén száma 22 385, ebből egy nap alatt 10 546 ellenőrzést tartott a rendőrség, és 34 esetben talált szabálytalanságot.

A fertőzöttekről, elhunytakról
Müller Cecília beszámolt az elmúlt 24 óra adatairól: 1176 fővel emelkedett a pozitív megbetegedettek száma, az aktív fertőzöttek 25 107-en vannak. Tegnap 15 honfitársunkat veszítettük el, közülük 5 fő vírusos tüdőgyulladásban hunyt el, ez közvetlen a koronavírusnak köszönhető.

Az elhunytak közül volt, akinek cukorbetegség volt az alapbetegsége, ez azért számít kockázatnak, mert egy-egy fertőző megbetegedés felboríthatja a cukorháztartást, az anyagcsere-egyensúlyt. 8 fő szív- és érrendszeri betegségben szenvedett.

A kórházaktól a tegnapi naptól új, dinamikus adatszolgálatást rendeltünk el, jelentete be Müller. Kiemelte, hogy most nagyon fontos a naprakész információ begyűjtése a szükséges intézkedések kapcsán.

993 főt ápolnak kórházban, 82-en vannak lélegeztetőgépen. Látjuk, hogy emelkedik a kórházban ápoltak száma, ha valaki középsúlyos állapotban kerül kórházba, nagyon gyorsan, kerülhet súlyos állapotba - mondta. Felhívta a fel figyelmet arra, hogy a krónikus betegségben szenvedők a fertőzés gyanúja esetén mindenképpen vegyék fel a kapcsolatot a háziorvosukkal, mielőtt a tünetei erősödnének.

Maszkviselés
A nemzeti konzultációt értékelve elmondta, hogy a lakosság véleménye egybeesik a járványügyi szabályokkal: legtöbben a maszkviselést támogatják. Elmondta, hogy szerinte mindenhol érdemes a maszkot viselni.

Gócpont alakult ki Magyarországon
Müller elmondta, hogy kialakult egy fertőzási gócpont Tiszaújvárosban. Itt egy nagy volumenű építkezésen sok, különböző nemzetiségű ember dolgozik, kiderült a szűrések után, hogy vannak fertőzött alkalmazottak. 1707-ből 242 pozitív teszt lett és több, mint 170 főt szoros kontaktnak minősítettek. Elmondta, hogy nagy kihívás a helyzet kezelése, a legfontosabb az izoláció, az igazolt pozitívokat elkülönítették. Hangsúlyozta, hogy az a legfontosabb, hogy ne vigyék be a városba a fertőződést. A Borsod-Abaúj-Zemplén megyei kórházat értesítették, úgy néz ki, középsúlyos, súlyos eset még nem volt, csak egy fő került kórházba. A kórház pedig felkészült az esetek fogadására, megemelték a kórház kapacitását a gócpont kialakulása miatt. A járványügyi bevetési egység is megkezdte a helyszínen a munkát.

Kérdésekre adott válaszok
Kérdésre válaszolva cáfolta, hogy lenne olyan "levél", amelyben arra kérnék az orvosokat, hogy többször is használják az FFP2 maszkokat. Müller Cecília elmondta, a kórházparancsnokoktól rendszeres jelentést kapnak az egyéni védőeszközök mennyiségéről. Jelenleg minden intézménynek kétheti tartaléka van ezekből.
Arra a felvetésre, hogy az iskolákban eltérően használják a járványprotokollt, Müller Cecília azt mondta, a köznevelési intézményeknek kiadott előírás tartalmazza a szabályokat és ajánlásokat. De ezzel együtt minden intézményben a helyi viszonyokra alkalmazva kell meghozni a szükséges intézkedéseket. "Általában azt lehet mondani, hogy egy osztályközösség hasonlóan bírálandó el, de ez sem jelenthető ki minden esetben" - mondta. Az adott iskolára vonatkozó aktuális járványügyi intézkedések attól függenek, hogy a hatóság kit minősít szoros kontaktnak - jelezte.
Arra a kérdésre, hogy a jelenlegi adatok ismeretében a hatóságok kézben tartják-e a járványt, az országos tisztifőorvos igennel felelt. Közölte: minden fertőzésgyanús esetet kivizsgálnak, és aki rászorul, megkapja a kórházi ellátást a kijelölt intézményekben.
Szintén kérdéssel kapcsolatban elmondta, hogy a tömegközlekedési eszközökön nem ajánlja a gumi- és más kesztyű használatát, sokkal célravezetőbb a gyakori kézfertőtlenítés.
Müller Cecília beszélt arról is, hogy akit koronavírus-fertőzéssel kezeltek kórházban, hazaengedése előtt ajánlott, hogy a PCR-tesztet végezzenek el nála. Ha egyéb betegség miatt volt kórházban valaki, akkor nincs szükség PCR-tesztre.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.10.09.
Megnézve: 615

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra