HIRDETÉS
HIRDETÉS

Orbán Viktor miniszterelnök napirend előtti felszólalásával elkezdődött az Országgyűlés őszi ülésszaka.

A parlamenti őszi időszaka a közelmúltban elhunyt képviselőkre - Kósáné Kovács Magda (MSZP), Keleti György (MSZP) és Somogyi Tamás (MDF) - való emlékezéssel kezdődött. A parlamentben Novák Katalin, a családokért felelős helyettes államtitkárból tárca nélküli miniszter lett, letette miniszteri esküjé

Ezután majd Orbán Viktor miniszterelnök lépett a pulpitusra, hogy a hétfői, Magyar Nemzetben megjelent esszéjét kiegészítse idénynyitó beszédével is.

Az Európai ügyekről
Orbán Viktor napirend előtti felszólalásában azt mondta, hogy színes és mozgékony volt a nyár Európában. 27 miniszterelnök megegyezett a következő 10 év pénzügyi rendszeréről és költségvetéséről - kezdte a négynapos EU-csúcs összefoglalását. Ez a büdzsé két részből áll a büdzsé: van a 7 éves költségvetés, és a következő generáció nevére keresztelt pénzügyi alap. A brüsszeli tárgyalások előtt elvárás volt, hogy a következő évek költségvetésében az azonos helyzetű tagállamok, azonos elbánásban részesüljenek - mondta, kiemelve, hogy Magyarországra nettó 31 milliárd euró áramlik majd be. A magyar kormány Brüsszelben elérte, amit akart, így végül a hatodik legmagasabb összeget harcolta ki – összegezte .

Évente 9,6 milliárd eurónyi profitot kell felállítani az országnak, hogy pozitív legyen a mérlegünk az uniós számlák alapján. Ezt csak a külföldi magyar befektetések bővítésével lehet elérni - mondta. Magyarország összességében teljesítette az elvárásokat az uniós csúcson, csak Litvánia van előttünk az uniós tárgyalások eredményeként.

Hetes cikkely
Magyarország kezdeményezte a hetes cikkely szerinti eljárás lezárását, de a német elnökségtől semmilyen garanciát nem kaptunk erre, csak utaltak rá, hogy törekednek erre - kezdte a témáról Orbán Viktor, hozzátéve, hogy Magyarország továbbra is napirenden tartja, hogy nem lehet NGO-kat finanszírozni uniós pénzből. A jövőben nem lehet jogi zsarolással pénzt elvenni az országtól - mondta.

A járványról
Orbán Viktor emlékeztetett: Magyarországon az első beteget márciusban regisztrálták, és mivel vakcina máig sincs, nem volt más választás, mint a járvány terjedését lelassítani, hogy időt nyerjenek.

Az ország egy hét alatt egy új működési modellre állt át, a védekezést a legtöbb európai országnál hamarabb kezdte meg - mondta.

A miniszterelnök közölte: az első hetek sokkolók voltak, de az ország jól állta a sarat, az első csatát megnyerték, az egészségügyi rendszer képes volt megvédeni az embereket.

Ausztria romló számai miatt aggódott, mivel sok a beteg, és "ami ott megtörténik, az megtörténik hamarosan Magyarországon is." - mondta.

Az ország az első csatát megnyerte, a magyar egészségügyi rendszer képes volt megvédeni az embereket. Köszönetet kell mondani az erőn felül teljesítő orvosoknak és ápolóknak, az Operatív Törzsnek - folytatta beszédét

Kijelentette, hogy a vírus második hullámában vagyunk. Sokkal felkészültebbek vagyunk, mint tavasszal. A nemzeti konzultáció válaszaiból leszűrték: az országnak működnie kell, a mindennapi életet nem béníthatja le a vírus. Ezután a kormány védekezés miatti döntéseiről beszélt részletesebben:

A beutazási korlátozások továbbra is megmaradnak

Kiemelte a maszkhasználat fontosságát, aki nem használja, 50 ezer forintos büntetésre is számíthat, sőt kezdeményezte, hogy a büntetési tételt akár tovább is emelhessék

Teljes körű látogatási tilalom van a kórházakban és az idősotthonokban

kötelező lesz a hőmérés az iskolákban

Hatósági árasak lettek a koronavírus-tesztek, és ingyenes lesz az influenza-elleni védőoltás

Orbán Viktor elmondta, hogy a szakemberek véleménye alapján 200 ezer fertőzöttre kell számítani, 16 ezer kórházi ágyra lesz szükség és 800 lélegeztetőgépre. "Én ennek a kétszeresével számolok" - mondta, tehát 400 ezer fertőzöttel. Emiatt jelenleg 66 ezer szabad kórházi ágy áll rendelkezésre, és a lélegeztetőgépek sokszorosa.

Gazdaság
A járvány elején világossá tették, hogy annyi munkahelyet hoznak létre, amennyit a vírus tönkretesz. Ezért volt, van és lesz is a fontos ügyek között kiemelt figyelem a magyar emberek munkahelyének védelmére, ebből nem engedünk - hangsúlyozta.

Most ott tartunk, hogy augusztusban többen dolgoztak, mint januárban - mondta a kormányfő. A különféle támogatásokkal több mint egymillió emberen sikerült segíteni:

Van, és lesz is munka!

- mondta.

2021. július 1-ig meghosszabbítják a hiteltörlesztési moratóriumot, ennek segítségével 1,6 millió ember otthona van biztonságban.

A kormányzati programok nem mentőcsomagok, hanem befektetések - jelentette ki. Ezek nemcsak a jelennek, hanem a jövőnek is szólnak, ezért indítottak a magyarországi vállalatok számára a munkahelyeket megvédő beruházásösztönző programot 170 milliárd forintból.

Kiemelte, a gazdasági intézkedések révén sikerült megvédeni az emberek munkahelyét és otthonát, és a vállalatok is megerősödtek.

Nehéz ősz elé nézünk, de egyszer már sikerült!

- zárta beszédét a kormányfő.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.09.21.
Megnézve: 169

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra