HIRDETÉS
HIRDETÉS

A Szent István Egyetem megtartotta gólyatáborát a Budai Campusra járó hallgatók számára, ahol öt embernél kimutatták a koronavírust.

A gólyatábort augusztus 15-19. között tartották Szarvason. A résztvevők és a szervezők közül öten lettek koronavírusosak, ők most otthon tartózkodnak az előírt két hétig, ám szerencsére tünetmentesek.

Az egyetem közölte, hogy a szervezők előzőleg és a helyszínen is megtették a szükséges óvintézkedéseket. A regisztrációnál és a tábor egész területén több ponton voltak kézfertőtlenítők, és naponta ment a résztvevők non-kontakt hőmérőzése. A résztvevők maszkot vittek a táborba, amit az odavezető úton is viselniük kellett – írja a 444.hu az egyetem közlésére hivatkozva.

A rendszeresen használt eszközöket is lefertőtlenítették, az egyszer használatosakat pedig azonnal kidobták. Az összes programot a szabadban tartották, kivéve az Uszodaestet, amin a medencét folyamatosan fertőtlenítették, illetve a zuhanyzókat és mosdókat is. Mindezek ellenére felbukkant a koronavírus a hallgatók között.

Az egyetem bejelentést tett a Nemzeti Népegészségügyi Központnak is. Az Egyetemi Hallgatói Önkormányzat pedig folyamatosan tájékoztatja a vezetőséget a hallgatók állapotáról.

A Szent István Egyetem azt is bejelentette, hogy a többi gólyatábort nem tartják meg a kialakult helyzet miatt.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.08.24.
Megnézve: 673

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra