HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az Index helyi forrásokból úgy értesült, hogy keddre virradóra holtan találták Bogdán Lászlót, a Baranya megyei Cserdi polgármesterét. Forrásaink szerint a roma polgárjogi aktivistaként is ismert Bogdán öngyilkos lett, holttestére az önkormányzat egyik épületében találtak rá, miután a családja keresni kezdte. A halálhírt az Indexnek Papp Gizella, a Bicsérdi Közös Önkormányzati Hivatal bodai kirendeltségének vezetője, valamint Kolompár Orbán, az Országos Roma Önkormányzat volt elnöke is megerősítette, aki ma találkozott volna Bogdán Lászlóval, és a férfi családjától értesült a hírről.

A haláleset körülményeit a Szigetvári Rendőrkapitányság közigazgatási hatósági eljárás keretében vizsgálja, további részleteket nem közöltek. (A rendőrség közigazgatási hatósági eljárás keretében szokta vizsgálni az öngyilkossági eseteket.)
Mécsesek égnek a cserdi önkormányzat épületénél

Kollégánk, Presinszky Judit épp a közelben volt, amikor Bogdán László halálhíréről értesült. Mint írja, a falu egyelőre teljes sokkban van.

Cserdi polgármesteri hivatala körül teljes a csend kedden kora délután. Az ablaktáblák becsukva, a szomszédok bezárkózva. Egy rendőrautó két rendőrrel a hivatal előtt áll. Az önkormányzat épülete előtt két mécses ég.

Több lakossal beszéltünk, ők azt mondják, nem tudnak semmiről. Volt, aki csak a déli hírekből értesült a negyvenhat éves polgármester öngyilkosságáról.

Nem volt semmi előjele, nem értik, hogy történhetett – mondták néhányan, miközben Bogdán László családjának házához vonultak.

Bogdánt a helyiek szerint mindenki szerette a településen. Egy idős férfi elbiciklizett az üres hivatalhoz, hogy körbenézzen. "Egyszer a nyári hőségben Bogdán egy pohár vízzel kínált meg a hivatal előtt. Melyik polgármester tenne ilyet" – mondta elcsukló hangon, könnyes szemmel.

Bogdán László 46 éves volt, 2006 óta állt a település élén függetlenként, előtte négy évig alpolgármester volt. 2013-ban lett országosan ismert, miután a cserdieknek bűnmegelőzési céllal börtönlátogatási programot szervezett, amire ellentmondásos címe miatt a média is felfigyelt.



Ekkor derült ki, hogy a zömmel romák lakta Cserdiben Bogdán vezetésével komoly, alulról szerveződő zöldségtermesztési közfoglalkoztatási program indult, és Bogdán komplex fejlesztési programot is indított a falu rendbetételére. Erről akkor az Index is beszámolt, de a külföldi sajtó érdeklődését is felkeltette. A többiek és általában a cigányok elé példaként állított karrierjét bemutatva Bogdán felidézte, hogy szemétszedőből miként lett évek alatt termelési igazgató egy elektronikai eszközöket gyártó multinacionális vállalatnál.

Bogdánnak – aki elsősorban a személyes jelenlétben és a helyi önszerveződésben hitt, és cserdi sikereit is ennek tudta be – számtalan konfliktusa volt, mivel nem csak helyben volt aktív: viszonylag gyakran szerepelt a sajtóban, és olykor az országos roma közéletben is hallatta hangját. Elsősorban a roma önkormányzati rendszert és az arra ráépült, az országos politika erőivel elvtelen alkukat kötő, mutyizós kisebbségi politikai színteret kritizálta.

2017 októberében azért került a figyelem középpontjába, mert bejelentette , hogy faluja kész vendégül látni az Őcsényből kiutált menekülteket. Később arra panaszkodott, hogy egy szeptemberi budapesti roma összejövetelen megrugdosták és leköpték . Utóbb kiderült, hogy ezt valószínűleg csak kitalálta , és az is megtépázta a hírnevét, hogy nem beszélt egyenesen egy korábbi bűncselekményének jogerős ítéletéről.

Bogdán László más elismerések mellett idén januárban Raoul Wallenberg-díjat kapott a kisebbségi és többségi társadalom békés együttéléséért tett erőfeszítéseiért.

index.hu

Feltöltve: 2020.07.15.
Megnézve: 502

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra