HIRDETÉS
HIRDETÉS

Minden eddiginél több koronavírus-fertőzéses eset történt Ukrajnában az elmúlt 24 órában. Az országban április óta rohamosan nő a fertőző esetek száma.

Az UNIAN hírügynökség idézte csütörtök reggel a közegészségügyi központ adatait, amelyek szerint az elmúlt napon 588 ember kapta el a vírust, amivel 25 411-re emelkedett a laboratóriumi körülmények között megerősített fertőzéses esetek száma. Az elmúlt 24 órában 12 ember halt bele a vírus okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, miközben 602-en gyógyultak meg.

Az eddigi fertőzéses esetek közül 747 halálos kimenetelű volt, összesen pedig 11 042-en gyógyultak meg.

A fővárosban, Kijevben egymagában eddig 3210 fertőzöttet regisztráltak, jóval többet, mint a megyék listáját vezető Lemberg (Lviv) megyében, ahol 1915 fertőzéses eset történt. A Moszkva-barát szakadárok ellenőrzése alatt lévő kelet-ukrajnai területek járványhelyzetéről nem vezetnek statisztikát az ukrajnai egészségügyi hatóságok.

A mukachevo.net hírportál csütörtöki jelentése szerint Kárpátalján az elmúlt napon 21 ember kapta el a fertőzést, és hárman közülük egészségügyi dolgozók. A Magyarországgal határos megyében eddig 1257 fertőzéses esett történt, 285 egészségügyi dolgozó és 79 gyerek van a fertőzöttek között.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.06.04.
Megnézve: 212

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra