HIRDETÉS
HIRDETÉS

Keddre, felhőszakadás miatt, az ország nagy részére ismét figyelmeztetést adott ki a meteorológiai szolgálat.

Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelzése szerint a felhőszakadás miatt elsőfokú figyelmeztetés van érvényben Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Borsod-Abaúj-Zemplén, Csongrád, Fejér, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Komárom-Esztergom, Nógrád, Szabolcs-Szatmár-Bereg, Tolna és Pest megyében, valamint Budapesten. Ezeken a területeken kedden is számítani lehet arra, hogy az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 milliméternél is több csapadék hullhat.

Az előrejelzés szerint a változó felhőzet mellett hosszabb-rövidebb időre mindenütt kisüt a nap. Főként a délutáni, esti órákban több helyen várható zápor, zivatar, amelyet felhőszakadás, jégeső kísérhet. A legkisebb eséllyel a Dunántúl nyugati és középső részén alakulhat ki csapadék.

Napközben a Dunántúlon megélénkül, helyenként megerősödik, a zivatarok környékén viharossá is fokozódhat a szél. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 27-32 Celsius-fok között alakul. Késő estére 19-25 fok közé hűl a levegő.

index.hu

Feltöltve: 2014.08.05.
Megnézve: 1715

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra