HIRDETÉS
HIRDETÉS

A SARS-CoV-2 vírus okozta első fertőzést egy korábban Németországban járó embernél mutatták ki. Az illető jól érzi magát, a nyugat-lengyelországi Zielona Góra város kórházában kezelik - közölte sajtóértekezletén Lukasz Szumowski lengyel egészségügyi miniszter.

Házi karanténba helyezték a beteggel korábban érintkező embereket, köztük a családtagokat - mondta Szumowski. Tájékoztatása szerint az ilyen helyzetben szükséges minden eljárást betartottak. A beteg telefonon értesítette tüneteiről az orvost, ezt követően speciális mentőautóval szállították kórházba. A miniszter közlése szerint a lengyelországi kórházakban 68 fertőzésgyanús embert vizsgálnak, mintegy ötszázan karanténban vannak. Szerda este először tartják meg a koronavírus miatt a kormány mellett már korábban felállított válságstáb ülését. A testület ezentúl naponta tanácskozik. Még az első fertőzés kimutatása előtt bejelentettek a Covid-19 okozta esetleges járványra felkészítő kórházi gyakorlatokat is. Hétfőn a lengyel szejm rendkívüli ülésén, gyorsított eljárásban elfogadták azt a törvényt, amely az új koronavírus és más fertőzések okozta járvány megelőzéséről és kezeléséről szól.

A parlamenti vita során Mateusz Morawiecki kormányfő közölte: az ország a "lehető legjobb módon" készült fel a vírus megjelenésére. Lengyel kezdeményezésre szerdán Prágában megkezdődött a visegrádi kormányfők rendkívüli csúcstalálkozója, amelyen megvitatják a koronavírus terjedésének megakadályozásával kapcsolatos teendőket is. Pénteken, szintén Varsó kezdeményezésére, az uniós egészségügyi miniszterek tartanak rendkívüli tanácskozást Brüsszelben.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.03.04.
Megnézve: 863

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra