HIRDETÉS
HIRDETÉS

A helyi hatóságok szerint két helyszínen, a Frankfurt am Main melletti Hanau városban vízipipabárokban lövöldöztek, amelynek során a korábbi értesülések szerint nyolc, az új információk alapján tizenegy ember az életét vesztette. Az első lövések este tíz óra környékén dördültek el, a feltételezett támadót pedig szintén holtan találták.

Tizenegy áldozatot követelt Hanau városában egy lövöldözés szerda este. Az ismeretlen támadók egy vízipipabárnál nyitottak tüzet, a támadásban nyolc ember életét vesztette, öt pedig komolyabban megsérült.

A támadók két helyszínen is lecsaptak, a városközpontban mintegy nyolc-kilenc lövést adtak le, míg a másik helyszínen, Kesselstadt nyugati kerületében szintén többször lőttek. A rendőrség nagy erőkkel vonult ki a helyszínekre.

A feltételezett támadót, aki a szemtanúk elmondása szerint egy sötét színű autóval menekült el a helyszínről, a hatóságok csütörtök hajnalban holtan találták a lakásában – írja a HVG. Egyelőre nem tudni, volt-e társa az elkövetőnek, de az ingatlanban egy másik holttestet is találtak a rendőrök.

A Bild című lap szerint egy támadó volt, aki betört a bárba, majd lövöldözni kezdett a vendégekre. Öt fiatal férfit és egy nőt gyilkolt meg. A lap szerint az áldozatok kurdok.

A bár tulajdonosának fia a dpa hírügynökségnek azt mondta, az áldozatok között két alkalmazottjuk is van, de az üzletben meghalt öt ember közül mindet ismerte már évek óta. A támadáskor nem voltak jelen a bár tulajdonosai, így a fiú sem.

A Frankfurttól 20 kilométerre fekvő,Hanau városában mintegy 100 ezer ember él.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.02.20.
Megnézve: 308

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra