HIRDETÉS
HIRDETÉS

Budapest - Vasárnap délután tartotta meg 22. évértékelő beszédét Orbán Viktor (56) miniszterelnök, aki ezúttal nemcsak a magunk mögött hagyott esztendőről, hanem a 20. századról is szót ejtett, valamint felvázolta a kormányzat jövőbeni terveit is. A víziók megfogalmazása mellett kitért néhány aktuális belpolitikai témára is, például a hamarosan kezdődő, az igazságszolgáltatást érintő nemzeti konzultációra, valamint a gyöngyöspatai romák kártérítésére, amellyel kapcsolatban álláspontja továbbra is változatlan. Ezenkívül bejelentette a klímavédelmi akciótervet, aminek részleteit is vázolta. A Várkert Bazárban a kormánypárti politikusok mellett számos konzervatív értelmiségi is helyet kapott. Az évértékelőt itt közvetítettük, most összegyűjtöttük egy cikkbe a konkrétumokat.

Családvédelem

- Előbb-utóbb be kell vezetni az személyi jövedelemadó-mentességet a három gyermekes anyáknak is - jelentette ki a miniszterelnök, miután leszögezte, sikeresnek tekinti az eddigi családpolitikát, ugyanis a házasságkötések száma a csúcson van, miközben az abortuszok és válások száma történelmi mélyponton. Tervben van továbbá, hogy a szülés utáni első félévben az anyák a jövedelmük száz százalékát kapják meg, emellett a kabinet kiterjesztené az ingyenes nyelvvizsgát és KRESZ-vizsgát a kismamákra is.

"Tudom, hogy a négygyermekes anyák után a háromgyermekes anyák számára is előbb vagy utóbb be kell vezetni az szja-mentességet. Azt is tudom, hogy a szülés utáni első félévben ma az anyák az előző évi átlagkeresetük 70 százalékát kapják, és ezt 100 százalékra kellene emelni, s akkor a szülést követő első félévben több pénzhez jutnának, mintha nem szültek volna" - mondta az évértékelőn.

Zöldpolitika

- Minden újszülött után 10 fát fogunk ültetni, ezzel 2030-ra elérjük, hogy 27 százalékkal növekedjen az ország erdős területe - ismertette Orbán a kormány nemrég elfogadott klímavédelmi akciótervének egyik lényegi pontját. A kabinet emellett felveszi a harcot az illegális szemétlerakás és az egyszer használatos műanyagokkal szemben, támogatni fogja a környezetbarát technológiákat, a naperőművek kapacitásának növelését és a megújuló energiatermelést.

Az akcióterv részletei:

Július elsejével megkezdik az illegális hulladéklerakók felszámolását, betiltják az egyszer használatos műanyagok forgalmazását, a folyóinkat megvédjük külföldről idehozott hulladékoktól. Megbüntetik a szennyezőket.
szigorúan fognak fellépni a Magyarországon működő multinacionális cégekkel szemben, előírják, hogy környezetbarát technológiákat alkalmazzanak. Emellett a következő két évben 32 milliárd forinttal támogatják a kis- és középvállalkozások megújuló energiatermelését
minden újszülött után tíz új fát ültetnek az országban
meghatszorozzák a naperőművek kapacitását, ez a következő 10 év célja
támogatni fogják az olcsó elektromos autók megjelenését és használatát, valamint 2022-től csak elektromos buszok forgalomba állítását fogják megengedni a városi közlekedésben
bevezetik a Zöld Államkötvényt, a kormány vállalja, hogy az ebből befolyó pénzt csak klímabarát programokra fordítja.

Gazdaság

- A kisvállalkozási adót és a munkát terhelő adókat csökkenteni fogjuk - lengette be a miniszterelnök, hozzátéve, hogy idén a munkahelyek megőrzésére kell fordítania a kabinetnek az energiáit. Orbán “baljós árnyakat” is említett Európában, mint például a sok országban stagnáló gazdaságot vagy a növekvő munkanélküliséget. A negatív folyamatok miatt a kormányfő szerint “csínján kell bánni az euró bevezetésével”, de a nyugdíjak értékét meg kell őrizni.

Európai politika

- Korábban azt hittük, hogy Európa a mi jövőnk, ma már tudjuk, hogy mi vagyunk Európa jövője - foglalta össze gondolatait az uniós politikáról Orbán, aki úgy vélte, “ha Brüsszelben azzal fenyegetnek, hogy megbarackoznak minket, az még nem a világ vége.” Hangsúlyozta, a magyarok már a saját szabályaik és döntéseik szerint élnek, ugyanis nem ülnek fel a “liberális meséknek”.

Belpolitika

- Lebegjünk, mint a pillangó és szúrjunk, mint a méhecske - idézte “kedvenc filozófusát”, a legendás ökölvívó Muhammad Alit Orbán a Fidesz 2022-es választásra való felkészülése kapcsán. A miniszterelnök azt ígérte híveinek, nem dugják homokba a fejüket, az ellenzék ugyanis már most készülődik.

Szakértő szerint

Mráz Ágoston Sámuel politikai elemző szerint 2020 kulcstémáiról beszélt a kormányfő, a történelem, a közelmúlt és a jövő ügyeire fókuszálva. - A trianoni békediktátum évfordulójára pozitív programot adott, a közép-európai nemzetek összefogásának tervét. Tíz éve van kormányon Orbán, s most is újraválasztanák, amelynek egyik oka a nemzeti konzultációkkal biztosított folyamatos társadalmi hátországa, amely idén is folytatódik. Végül a nemzeti szuverenitás védelmét hangsúlyozta, jobboldali (Antall József) és baloldali (Horn Gyula) elődjeiről is elismerően szólva a Soros György elleni fellépés kapcsán, ezzel az örök jobboldali szavazók mellett a Gyurcsány miatt csalódott baloldaliakat is meg akarta szólítani - fogalmazott a Blikknek a Nézőpont Intézet vezetője.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.02.16.
Megnézve: 1005

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra