HIRDETÉS
HIRDETÉS

Genfben új nevet adtak a koronavírusnak, mert a WHO irányelvei ezt megkövetelik: Covid-19-nek nevezték el a járványt, az is kiderült, hogy még 18 hónapot kell várni a védőoltásra.

A világ több részére is nagyon súlyos fenyegetést jelent a "COVID-19-nek" elnevezett új koronavírus útján gyorsan terjedő kínai tüdőgyulladás-járvány, mondta Tedrosz Adanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója a szervezet keddi ülésén Genfben - írja az Index az MTI beszámolója szerint.

Azt mondta, hogy megfelelő fellépéssel "valós esély" van a kór terjedésének megállítására, de ehhez arra van szükség, hogy az országok az együttműködésüket erősítsék a fontos ügyben, és osszák meg egymás között a vírusmintákat," igazságos és tisztességes adatmegosztásra van szükség"- fogalmazott a szakember.

Fontos, hogy a védőoltás csak 18 hónap múlva lehet elérhető a vírus ellen, addig is a jelenleg rendelkezésre álló módszereket kell alkalmazni a terjedés megállítása érdekében.

Elmondta, hogy a vírust COVID-19-nek nevezték el, ugyanis a WHO irányelvei szerint tilos földrajzi helyekről, embercsoportokról vagy állatfajokról elnevezni az új vírusokat.

Kínában már 1018-an haltak meg a vírusban, több mint 42 ezer ember fertőződött meg!

blikk.hu

Feltöltve: 2020.02.11.
Megnézve: 1015

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra