HIRDETÉS
HIRDETÉS

Ma délután ismét összeült az Egészségügyi Világszervezet (WHO), miután legutóbbi ülésén elutasította a nemzetközi egészségügyi vészhelyzet bejelentését arra hivatkozva, hogy még nem rendelkeztek elég ismerettel a koronavírusról.

A szakértők úgy vélték ma minden bizonnyal bejelentik a globális egészségügyi vészhelyzetet, ám a WHO ma ismét ülésezett, annak érdekében, hogy megvizsgálja vajon a járvány igényel-e közegészségügyi sürgősséget.

(A legfrissebb hírek itt)

A WHO főtitkára korábban Pekingbe utazott Hszi Csin-ping kínai elnökhöz, ahol azt mondta:

"Döbbenetes a kínai vezetés és a nép eltökéltsége, hogy megfékezzék a koronavírus-járványt. Ők szenvednek a legtöbbet. Ők és a gazdaságuk viseli a járvány terheit, és ők hozzák a legtöbb áldozatot a megfékezése érdekében" - olvasható az Index cikkében. Ehhez hozzátette, hogy hogy az egész világnak cselekednie kell a járvány megállításáért, és kimondta, hogy a WHO megbánta, hogy a múlt héten a járvány nemzetközi veszélyességét csak mérsékeltnek minősítette a magas helyett.

13 óra 30 perckor kezdődött el a tanácskozás a koronavírusról Genfben, a szervezet pedig kora este a következő tweetet tette közzé hivatalos oldalán:


World Health Organization (WHO)

@WHO

The International Health Regulations Emergency Committee on the new #coronavirus (2019-nCoV) meet again today to ascertain whether the outbreak constitutes a public health emergency of international concern, and what recommendations should be made to manage it

A tanácskozás ezt követően még órákon át tartott, a konferencia egyes momentumairól folyamatosan híreket közöltek Twitter oldalukon, majd pedig néhány perccel ezelőtt bejelentették a nemzetközi egészségügyi vészhelyzetet!



World Health Organization (WHO)

@WHO
· 34 perc
Válasz @WHO és 7 másik felhasználónak

"We don’t know what sort of damage this #2019nCoV virus could do if it were to spread in a country with a weaker health system.
We must act now to help countries prepare for that possibility"-@DrTedros

World Health Organization (WHO)

@WHO

🚨BREAKING🚨

"For all of these reasons, I am declaring a public health emergency of international concern over the global outbreak of #2019nCoV."-@DrTedros
3 834
20:44 - 2020. jan. 30.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.01.30.
Megnézve: 1014

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra