HIRDETÉS
HIRDETÉS

Néhány nap alatt építenek fel egy 1000 férőhelyes kórházat a nemrég kitört koronavírus központjában, Vuhanban, ahol már 41-en veszítették életüket a halálos járvány miatt.

A 11 milliós lakosságú kínai város vezetése azt követően döntött a kórház építése mellett, hogy az elmúlt néhány napban Vuhan összes kórháza telítődött a fertőzött betegekkel - írja a BBC a kínai állami média jelentése alapján.

Információk szerint a 25 ezer négyzetméteres területre épülő kórházat a tervek szerint február 3-án szeretnék átadni kifejezetten azon betegek számára, akik a koronavírussal fertőződtek meg. A kínai állami média által közreadott képeken és videókon az látszik, csütörtök óta több mint 100 munkás kotrógépek és buldózerek használatával éjjel-nappal dolgozik azon, hogy az elsősorban előregyártott lemezekből épülő egészségügyi létesítmény minél hamarabb elkészüljön.

Kína korábban már bizonyította, hogy vészhelyzet esetén rövid idő alatt is fel tud építeni egy jól-működő kórházat. A 2003-as SARS-járvány idején ugyanis 7000 munkás mindössze egy hét alatt építette fel a pekingi Xiaotangshan egészségügyi intézményt a város északi részén - írja a Guardian.

blikk.hu

Feltöltve: 2020.01.25.
Megnézve: 1027

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra