HIRDETÉS
HIRDETÉS

Szerda reggel írtuk meg, hogy a Vác és Budapest között közlekedő s70-es vonat vezetőjének útközben lejárt a munkaideje, ezért a vonat Rákospalota-Újpest állomáson megállt. A vonat csak akkor tudott továbbközlekedni, miután leváltották a mozdonyvezetőt, mivel a 12 órás munkaidőt törvényi szabályozás miatt nem léphetik túl. A MÁV egy nappal az eset után közleményben jelezte, hogy némi átszervezéssel venné elejét a hasonló helyzeteknek.

„A MÁV-START Zrt. haladéktalanul felülvizsgálja a mozdonyvezetők azon szolgálatait, amelyek ideje eléri a 12 órás határt annak érdekében, hogy a január 15-éhez hasonló eset a továbbiakban ne történhessen meg” – írják.

A MÁV-START Zrt. szakemberei már a tegnapi napon megkezdték a szolgálatok felülvizsgálatát, és áttervezték azokat, amelyek hasonló problémákat okozhatnának, kizárólag vonatkésések esetén. Ennek eredményeképpen a jövőben a vasúttársaságnál a szolgálati beosztások elkészítésekor hangsúlyosan törekednek majd arra, hogy a szolgálati idő 12 óránál rövidebb legyen, így hasonló esetek ne fordulhassanak elő. Korábban Budapestet érintően négy olyan mozdonyvezetői szolgálat létezett, ahol ennyire feszes volt a szolgálati idő, de ezek átalakítását megkezdték a vasúttársaság szakemberei

– írja a MÁV.

A szerdai eset nem az első volt. A Vác és Budapest között közlekedő s71-es vonat vezetője tavaly decemberben Csomádon állította le a vonatot, mert lejárt a 12 órás műszakja. Az utasoknak meg kellett várniuk, amíg a helyszínre ér egy másik mozdonyvezető, ám többségük akkor úgy döntött, hogy leszáll a vonatról. A kritikus helyzetben igyekeztek összefogni: akikért kocsival jöttek, másokat is felvettek.

2018 júniusában pedig egy Nyíregyházára tartó intercity utasainak kellett kb. fél órát várniuk Füzesabony előtt, a pusztában, míg megérkezett a helyszínre az előző vezetőt váltó kolléga.

index.hu

Feltöltve: 2020.01.16.
Megnézve: 1014

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra