HIRDETÉS
HIRDETÉS

Az iráni légvédelem hibák sorozatát követte el, amikor kilőtte az ukrán repülőgépet. Kis Benedek-József szerint az esetet számos nemzetközi szerv is ki fogja vizsgálni, mivel az ügy az iráni hadsereg képzettségi szintjével kapcsolatban számos kérdéseket vet fel.

Irán beismerte, ők lőtték le az ukrán utasszállítót Teheránnál szerda hajnalban. A Forradalmi Gárda vezetője azt mondta, pilóta nélküli repülőgépnek vélték, ezért lőtték le a gépet. Az ukrán gépen lévő százhetvenhat utas közül senki sem élte túl a tragédiát.

Kis-Benedek József biztonságpolitikai szakértő az M1 Ma este című műsorában elmondta, Irán hibák sorozatát követte el az ukrán repülőgép kilövésével. A biztonságpolitikai szakértő szerint az esetet nem csak Irán fogja kivizsgálni, hanem számos nemzetközi szerv is, mivel az ügy az iráni hadsereg képzettségi szintjével kapcsolatban számos kérdéseket vet fel, többek közt megkérdőjelezi a légvédelmi munkatársak felkészültségét, szaktudását.

Követik a menetrend szerinti járatokat

Kis-Benedek József felhívta a figyelmet arra, hogy a légvédelemnek kötelessége nyomon követni a polgári és katonai járatok útvonalát. A légvédelmi egységek általában tisztában vannak az adott ország légterében mozgó menetrendszerinti járatokkal és katonai repülőgépekkel. Hozzátette, a repülőre az iráni légvédelemnek akkor is számítani kellett volna ha az több órás késés után szállt volna csak fel, hiszen a nyomkövető rendszeren ezek jól kivehetőek, és hatalmas méretüket tekintve összetéveszthetetlenek egy amerikai drónnal. Emellett a légvédelem rendelkezik
barát-ellenség felismerő rendszerrel is,

így tényleg alaptalan az állítás, hogy attól tartottak, az Egyesült Államok indított légitámadást az ország ellen. Hozzátette, az iráni légvédelemnek mindenképp várnia kellett volna addig, míg pontosan beazonosítják, valóban ellenséges géppel állnak-e szemben.

A biztonságpolitikai szakértő szerint a hibák sorozatát az is bizonyítja, hogy az ukrán gép nem az országba repült be, hanem éppen Irán területén szállt fel. Kis Benedek József azt sem érti, hogy Irán miért állítja azt, hogy csak tíz másodpercük volt eldönteni, hogy hatástalanítsák-e a repülő járművet, mivel egy ország légterét szinte egyetlen repülő jármű sem tudja elhagyni 10 másodperc alatt.

Komoly következmények várhatók

Kis-Benedek József szerint Irán nemzetközi szinten is komoly következményekre számíthat. Egyrészt rengeteg pénzébe fog kerülni ez az akció, másrészt számos országgal meg fog romlani a viszonya, többek közt Irakkal, is ahol már tüntetések zajlanak azért, hogy se az Amerikai Egyesült Államok se a perzsa állam ne használják az országot ütköző államként, ne a területükön harcoljanak egymás ellen.

hirado.hu

Feltöltve: 2020.01.12.
Megnézve: 1051

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra