HIRDETÉS
HIRDETÉS

Augusztusban és szeptemberben üzemelt, de csak nemrég derült ki, hogy a nagy felháborodást kiváltó, 880 lóerős, dízel hajtású hyperjet balatoni üzemeltetésére az illetékes hatóság nem adott ki engedélyt, és eddig hajózási bírságot sem szabott ki - írta meg a Napi.hu.

A siófoki kikötőből induló hyperjet a nyári szezonban sokak nyugalmát megzavarta, ezért parlamenti képviselői kérdéseket intéztek az illetékes minisztériumhoz, az Innovációs és Technológiai Minisztériumhoz (ITM) az ügyben.

A 880 lóerő teljesítményű dízelmotorral felszerelt, akár 90 kilométer per órás sebességet elérni képes kishajót megrendelésre a spanyol Moggaro cég kifejezetten a Balatonra gyártotta - írta a Likebalaton.hu korábbi cikkében. A gyártó egyik kereskedője azt mondta, hogy egy közel 100 milliós beruházást igénylő szolgáltatás a három hónapos szezon alatt megtérülhet.



A 24 fő szállítására alkalmas hajó keltette elviselhetetlen zajra a Siófokon élők és nyaralók panaszkodtak, ugyanígy a horgászok is, és a nagy hullámok és a balesetveszély miatt pedig a vitorlázók sem nézték jó szemmel.

Szeptemberben Hajdu László, a Demokratikus Koalíció képviselője írásbeli kérdésére adott minisztériumi válaszból derült ki, hogy "a hyperjet nevű vízi jármű részére Budapest Főváros Kormányhivatala, mint hajózási hatóság a Balatonra szóló üzemeltetési engedélyt nem adott ki, erre vonatkozó kérelmet nem nyújtottak be" - írta a Palkovics László innovációs és technológiai miniszternek benyújtott kérdésre válaszolva a tárca parlamenti államtitkára, Schanda Tamás.

Ez után Vadai Ágnes DK-s képviselő fordult az illetékes minisztériumhoz decemberben írásbeli kérdéssel, hogy megtudja, hogyan közlekedhetett a hyperjet korlátozás alá eső területre kiadható üzemeltetési engedély nélkül egy évig a hatóságok orra előtt - írja a Népszava.hu. A tóparti önkormányzatok többsége és több balatoni civil szervezet nemet mondott a magyar fejlesztésű elektromos jet-skire, tavaly nyáron egy nagy, hangos és erős hajó mégis megjelent a Balatonon.

Turisztikai szakemberek szerint ugyan szükség van újfajta attrakciókra a tavon, az önkormányzatok, a vitorlázók és a nyaralók szerint a hyperjet természeti károkat okoz, zajos és balesetveszélyes. A motorcsónakokat és más belső égésű motorral hajtott kishajókat már több, mint harminc éve kitiltották a tóról.

A Balatonon, a Velencei-tó és a Fertő tó teljes területén, továbbá a Ráckevei-Dunaág és a Tisza-tó külön jogszabályban meghatározott részein belső égésű motorral hajtott kishajót és csónakot üzemeltetni tilos, kivéve a hajózási hatóság által – külön jogszabályban foglaltak alapján – kiadott üzemeltetési engedéllyel rendelkező vízijárművek esetében. Az üzemeltetési engedélyeket korlátozás alá eső vízterületre, egy év időtartamra, meghatározott hajóra, meghatározott tevékenység elvégzésére adja ki a hajózási hatóság.

A hyperjet engedélye – májustól szeptemberig – csupán közforgalmú személyszállításra, például vízitaxiként való használatra szólt. Vadai Ágnes szerint azonban a hajó nem kaphatott volna engedélyt, és a megfelelő dokumentumok hiányát az ITM is elismerte: „a hyperjet nevű személyszállító kishajó üzemeltetője a Balatonra vonatkozó üzemeltetési engedélyt Budapest Főváros Kormányhivatalától, mint hatáskörrel rendelkező hajózási hatóságtól mostanáig nem kért és nem kapott”, olvasható a tárca válaszában.

A minisztérium megjegyezte, jelezték az üzemeltetőnek, szerezze be a szükséges engedélyeket.

Az viszont csak külön kérdésre derült ki, hogy a kormányhivatal illetékes hatósága csak szeptemberben, vagyis a szezon végével szólította fel az üzemeltető céget a hiányosságok pótlására, és meg sem bírságolta az egész nyáron megfelelő engedély nélkül működő céget.

A hajós szakemberek szerint jobb nyári napokon akár kétmillió forintot is termelhetett.

A minisztérium közölte, hogy ha az új hajózási szezont is megfelelő engedélyek nélkül kezdi el a cég, a hajózási hatóság megteszi a szükséges intézkedéseket.

index.hu

Feltöltve: 2020.01.09.
Megnézve: 1152

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra