HIRDETÉS
HIRDETÉS

Mint megírtuk, egy ajkai üzem területén egy rakodógép hátramenet során elütött egy, a jármű mögött dolgozó 53 éves alkalmazottat. Most kiderült: a baleset az ajkai erőműben történt.

Az erőművet működtető Bakonyi Erőmű Zrt. közleményt adott ki kedd délelőtt, melyben ez áll:

„2020. január 7-én a kora reggeli órákban halálos üzemi baleset történt az ajkai erőmű területén. A szerencsétlenség a létesítmény udvarában, a tüzelőanyag-tároló területén következett be, ahol egy rakodógép hátramenet során elütött egy 53 éves dolgozót, aki a baleset következtében olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette.

A szerencsétlenségben az ajkai erőművet üzemeltető Bakonyi Erőmű Zrt. két alvállalkozójának munkatársai voltak közvetlenül érintettek.

A Bakonyi Erőmű Zrt. haladéktalanul tájékoztatta a balesetről a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányságot és a Veszprém Megyei Kormányhivatal Munkavédelmi Felügyelőségét, amelyek munkatársai azonnal kivonultak a helyszínre és megkezdték a baleset körülményeinek teljes körű feltárását és kivizsgálását. Az erőmű mindenben együttműködik a hatóságokkal az eset tisztázása érdekében.

A Bakonyi Erőmű Zrt. vezetősége őszinte részvétét fejezi ki az elhunyt munkatárs családja számára. Az erőmű vezetése egyúttal – a hatósági munkával párhuzamosan – a saját hatáskörben is teljes körűen kivizsgálja a baleset körülményeit a hasonló esetek megelőzése érdekében.”

blikk.hu

Feltöltve: 2020.01.07.
Megnézve: 1162

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra