HIRDETÉS
HIRDETÉS

A soron kívüli ügyekben, amilyenek például a devizahiteles perek, folyamatos lesz a munka. A Magyar Nemzet úgy tudja, Budapesten 305 bíró, száz bírósági titkár és számos ügyintéző, kézbesítő fogadja a bankok várható keresetleveleit.

A korábban kialakult gyakorlat alapján az idén nyáron is július 15-étől augusztus 20-áig tart az ország bíróságain a törvénykezési szünet, amely azonban nem vonatkozik azokra az ügyekre, amelyekre a törvény soron kívüli eljárást ír elő. Jelenleg ilyen például a szülői felügyeleti jog megszüntetése iránti per, a sajtó-helyreigazítási per, a megszüntetett munkaviszony helyreállítására irányuló per, a kiemelt ügyek, az előzetes bizonyítás, a végrehajtási per, valamint azok a polgári perek, amelyekben a felek ezt közösen kérik.

Az Országgyűlés a napokban szavazta meg a Kúriának a pénzügyi intézmények fogyasztói kölcsönszerződéseire vonatkozó jogegységi határozatával kapcsolatos egyes kérdések rendezéséről szóló törvényt, amely pontosan szabályozza a bíróságok számára az ügyek elbírálására irányadó eljárási szabályokat és határidőket. A törvény értelmében felfüggesztik a folyamatban lévő, jobbára adósok által indított eljárásokat, ugyanakkor a törvény lehetővé teszi pénzintézeteknek, hogy az egyoldalú szerződésmódosításokkal kapcsolatban külön pert kezdeményezzenek. Ezekben az új ügyekben az elsőfokú polgári eljárás lefolytatására a keresetlevél beérkezésétől számított 30 nap áll a bíróság rendelkezésére, és szintén 30-30 napon belül kell a másodfokú, valamint a felülvizsgálati eljárást lefolytatni.

Ezekben az ügyekben az egész ország területére kiterjedően első fokon a Fővárosi Törvényszék, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla illetékes. Az OBH tájékoztatása szerint a törvény nyomán, a pénzintézetek számát alapul véve, körülbelül 400 új perre lehet számítani. A büntetőügyekben a bíróságok az ítélkezési szünetben is folyamatosan ellátják törvényi feladataikat - például a kényszerintézkedésekkel kapcsolatban -, és működnek a cégbíróságok is. A kezelőirodák nyitva tartanak, az ügyfelek benyújthatják beadványaikat, és az iratokba is betekinthetnek.

Budapesten 305 bíró fogadja a bankok keresetleveleit

A Magyar Nemzet úgy tudja, Budapesten 305 bíró, száz bírósági titkár és számos ügyintéző, kézbesítő fogadja a bankok várható keresetleveleit a deviza- és forinthiteles ügyekben. A lap keddi számában nyilatkozó Fazekas Sándor, a Fővárosi Törvényszék elnöke szerint az eljárások többsége augusztus 20-a után indulhat. Ezekben az ügyekben az egész ország területére kiterjedően első fokon a Fővárosi Törvényszék, másodfokon a Fővárosi Ítélőtábla illetékes.

Az elnök intézkedési tervet juttatott el a budapesti bírósági vezetőkhöz, július 18-val és augusztus 18-val visszarendelte a szabadságról a polgári gazdasági pereket tárgyaló bírákat, illetve a bírósági titkárokat, részben átütemezte az ügyintézők és kézbesítők szabadságát. A bíróságok egyik feladata a folyamatban lévő mintegy 4000 devizaper felfüggesztése lesz - mondta az elnök.

A Markó utcában úgy számolnak, hogy 410 pénzintézet kezdeményezhet új típusú devizapert. Ezekben a pénzintézet lesz a felperes, míg az alperes a magyar állam, amelynek képviseletét az illetékes minisztérium látja el. A bíróságnak egy hónapon belül kell döntést hoznia, vagyis szeptemberben már megszülethetnek az elsőfokú határozatok. A sürgősségre tekintettel a bíróság nem postán, hanem kézbesítővel juttatja el az idézést és a beadványokat az érintetteknek.

hirado.hu

Feltöltve: 2014.07.15.
Megnézve: 1269

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra