HIRDETÉS
HIRDETÉS

19 ezer felett jár a "kulturális élet szétverése ellen" meghirdetett petícióhoz csatlakozók számra, hétfőre pedig tüntetést szerveznek a szabad színházakért és a kultúra függetlenségéért.

A Fidesz és a KDNP megszavazza ugyanis a parlament jövőheti záróülésén a kulturális finanszírozásról szóló törvénycsomagot, ami a kormánypárt frakcióvezetője, Kocsis Máté megjegyzése szerint a Gothár-botrányra adott válasz. Kocsis ugyanis úgy fogalmazott:

A Gothár-féle zaklatószínházak követelik a pénzt a kormánytól, miközben nem engednek betekintést az ügyeikbe, és akár évekig is eltussolnak bűncselekményeket.

November 19-én lett nyilvános, hogy zaklatás miatt távoznia kellett a Katona József Színház egyik munkatársának, majd másnap Gothár Péter rendező nyilvánosan bocsánatot kért az egy évvel korábban történt esetért.

Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter később kijelentette, súlyos bűncselekményről van szó, amit ki kell vizsgálni, és nehezményezte, hogy "egy éve eltussolnak egy ilyen ügyet". A színház vezetője, Máté Gábor egy interjúban elismerte, ő azonnal értesült arról, mi történt Gothár és a kolléganője között, de azért nem intézkedett azonnal, mert úgy tűnt, az érintett felek elintézték egymást között az ügyet, persze már bánja, hogy nem vonta be az üzemi tanácsot.

A kormány új törvénycsomagja a kormánypárthoz kötődő sajtó szerint lényegében arról szól, hogy az állam minden egyes intézményt át fog világítani, illetve

a kormány a tulajdoni viszonyokat nem fogja megváltoztatni, és ha egy adott önkormányzat az állam szerepvállalása és partnersége nélkül akar színházat fenntartani, továbbra is megteheti, ha állja a költségeket.

Erre a törvénycsomagra reagált a Független Előadóművészeti Szövetség, melynek petíciója szerint az állami közvetlen befolyás egyben a "magyar kulturális élet szisztematikus szétverését" is jelenti, hiszen egyrészt a kormány beszántaná a Nemzeti Kulturális Alapot, másrészt az új törvénycsomaggal többek között

a miniszter dönthetné el, ki legyen az önkormányzati színházak igazgatója (ha ebből nem kérnek, akkor pénzt se kapnak)
megszüntethetnék a független színházak működési támogatását, ezzel halálra ítélve azokat
mindemellett egyik napról a másikra, egyetlen tollvonással vesznek figyelembe közel 7 millió nézőt

A petíciót szombat délután 3-ra már közel 19 ezer ember írta alá, a célként kitűzött aláírás 50 ezer ember. A Független kultúráért és a szabad színházakért december 9-én, hétfőn tüntetést is szerveznek a Főpolgármesteri Hivatalnál, itt felszólal majd többek között az Örkény Színházat igazgató Mácsai Pál, Farkas Franciska színésznő, a független színházi társulatot alapító Pintér Béla és Karácsony Gergely főpolgármester is.

Reagált a kormányzati retorikára és intézkedései tervre a Katona József színház is.

A budapesti Katona József Színház teljes társulata ezúton utasít vissza minden nemtelen és a valós tények ismerete nélküli támadást, amit a színház és Máté Gábor ellen indítottak politikai erők

– írták. Hangsúlyozták, hogy a Gothár-ügyben a vezetőség a társulat egyöntetű támogatásával a hivatalos eljárásrendnek megfelelően járt el, amit független szakértők bevonásával lefolytatott vizsgálat is igazolta. „Felnőtt emberekként színházunkban nyíltan kommunikálunk, semmilyen kényszerítő erő alatt nem álltunk és nem állunk. A színház minden valótlan híresztelés esetén megteszi a szükséges jogi lépéseket” – írták, kijelentették továbbá, hogy

a Katona József Színház további működését Máté Gábor személyében látják biztosítottnak.

Felháborítónak nevezték, hogy egy transzparens, de az áldozatokat védő kommunikációnak 2019-ben az lehet a következménye Magyarországon, hogy egy felelős, az eljárásrendnek megfelelően eljáró vezetőt ilyen módon hurcoljanak meg. Határozottan elutasítják azokat a rágalmakat, melyek a színházat – és ezáltal a benne dolgozókat – “zaklatónak”, bűncselekményeket eltussolónak tüntetik fel.

Mivel erre hivatkozva a kormányzat épp az egész magyar színházi életet – függetleneket és kőszínháziakat – akarja ellehetetleníteni, arra kérünk mindenkit, aki az általunk képviselt értékek mellett áll, akinek fontos a művészi autonómia és szeretne továbbra is a nézőnk lenni, hogy december 9-én, hétfőn este 18 órakor a Városháza előtt jelenlétével fejezze ki szolidaritását társulatunk és a magyar kulturális élet egésze mellett

– fogalmaztak.

index.hu

Feltöltve: 2019.12.07.
Megnézve: 905

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra