HIRDETÉS
HIRDETÉS

Már októberben megírtuk, hogy a Borkai Zsoltékról készült felvételeket a készítők egyik hozzátartozóján keresztül Borkaiék már jóval a botrány kirobbanása előtt ismerték. Bár akkor nem nevesítettük a hozzátartozót, de Póczik Józsefről volt szó, akit nemrég gyanúsítottként hallgattak ki a rendőrök. Póczik élettársa ugyanis annak az F. Gábornak az anyja, aki a lányokat közvetítette a hajóra.

Egy októberi cikkünkben – nevek említése nélkül – részletesen leírtuk, hogy milyen úton-módon került ki az adriai hajóútról készült felvétel, és az milyen utat járt be. Akkori cikkünkben írtunk arról, hogy a videót egy hajón tartózkodó pár készítette, a pár – lányokat közvetítő – férfi tagján keresztül került aztán más kezekbe a felvétel. Megírtuk, hogy a felvétel egyrészt egy fiatal ügyvédekből álló társasághoz került, valamint a nőket a hajóra közvetítő férfi egyik hozzátartozójához, aki jelentkezett is az érintetteknél, azaz Borkaiéknál, ahogy korábban írtuk: nem önzetlen céllal.

Bár az akkori cikkünkben nem nevesítettük, de az a bizonyos hozzátartozó Póczik József egykori válogatott futballista volt.

Annyit már októberben kiderítettünk, hogy Póczikon keresztül értesültek a szexvideón szereplő érintettek a felvételekről, így amikor az őszi választási kampányban világossá vált, hogy valakik nyilvánosságra akarják hozni a felvételeket, Borkaiék pontosan tudták, mire számíthatnak, azaz miket rögzítettek róluk.



Bár az októberi cikkünkben nem részleteztük ezt a kapcsolatot, Póczik élettársa annak az F. Gábornak az anyja, aki a barátnőjével együtt az adriai hajóúton volt. Úgy tudjuk, F. Gábor közvetítette a lányokat a hajóra, és ő eszelte ki, hogy a barátnőjével felvételeket készít.

F. Gábor korábban jóban volt Borkai barátjával, Rákosfalvy Zoltánnal, de később megromlott a kapcsolatuk. Információnk szerint ebben szerepet játszott, hogy F. Gábornak elszámolási vitája lett a kereskedőként ismert édesapjával, és ebben a vitában Rákosfalvy az apát segítette.

Ha a nyomozás során bebizonyosodik, hogy F. Gábornak köze van a felvételek készítéséhez, és ott volt a hajóúton, akkor Póczik verziója is megdőlhet. A volt focista verziója szerint ugyanis egy számára ismeretlen személy rábízott egy csomagot azzal, hogy juttassa el Borkai Zsolthoz. Kinyitotta a csomagot, szembesült annak tartalmával, a szexképekkel, megdöbbent, majd a felvételeket átadta a győri polgármesternek, aki nagyon örült neki.

A 24.hu szerint egy másik verzió is lehetséges. Eszerint először nem Póczik József zsarolta meg a győri polgármestert, hanem a felvételeket ténylegesen készíttető személy – aki a lap információja szerint szintén gyanúsítottja a zsarolási ügynek –, és Borkaiék neki fizettek. Póczik csak ezután bukkant fel a színen, és tényleg egy fillért sem kapott. „Mindkét variáció azt erősíti, hogy Pócziknak eredetileg nem voltak politikai motivációi, azok legfeljebb csak akkor jöhettek elő, amikor (második vagy egyetlen) zsarolási kísérlete elbukott” – írta lap.

Úgy tudjuk egyébként, hogy a Fidesz felső köreiben már több mint egy éve tudtak a felvételekről, de nem aggódtak különösebben. A Fideszben ugyanis Borkaival abban állapodtak meg, hogy ezt az ügyet a győri polgármester valamilyen módon majd rendezi, ha szükséges, akkor fizet a felvételekért.

A Fideszben mindenesetre azt a teóriát sulykolják, hogy a DK állhat az „ördög ügyvédje” mögött, mivel Póczik korábban a párt képviselőjelöltje volt.

Csakhogy már az októberi cikkünkből is kiderült, hogy a felvételek több kézen átmentek, azaz a Póczik-vonal csak egy a többi között.

Azaz hiába remélték bő egy éve Borkaiék, hogy Póczikkal való megállapodásuk esetén rendeződhet az ügy, mivel az egykori futballista csak az egyik szereplője ennek a történetnek, más irányba is megindult az anyag értékesítése. Úgy tudjuk, hogy például egy olyan, Fidesz-közeli milliárdos vállalkozónak is felajánlották a felvételt megvételre, aki magánéleti okokból neheztel Rákosfalvy Zoltánra, de nem tudni, a haragos élt-e a lehetőséggel. Az viszont az ügyet közelről ismerők szerint egyértelműen kiderült, hogy a támadás módja, a felvételek nyilvánosságra hozatalának körülményei mögött elsősorban személyes és nem politikai bosszú húzódott meg.

Az is biztosra vehető, hogy nem a Póczik-szál vezet el a felvételeket végül publikáló ördög ügyvédjéhez, a blogot készítők célja ugyanis nem a pénzszerzés, hanem Borkai és főleg barátja, Rákosfalvy Zoltán kicsinálása volt, ami végső soron sikerült is.

index.hu


Feltöltve: 2019.11.21.
Megnézve: 1373

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra