HIRDETÉS
HIRDETÉS

Hatvankét éves korában New Yorkban elhunyt Tommy Ramone, az amerikai Ramones punkzenekar magyar társalapítója, dobosa, később producere.

A pénteken elhunyt Tommy Ramone Erdélyi Tamásként látta meg a napvilágot Budapesten 1952. január 29-én. Szüleivel 1956-ban hagyta el az országot, gyerekkorát New York Queens kerületében töltötte. Ekkor kötött barátságot John Cummings gitárossal, akivel egy garázszenekarban zenélt együtt. Johnny 1974-ben a frissen alakult Ramones tagja lett, Tommy pedig a banda menedzsereként az esti fellépéseket szervezte a klubokban.

A Ramones trióként indult: Joey dobolt, Johnny volt a gitáros, Dee Dee a basszusgitárt pengette és énekelt. Tommy egy ideig még fontolgatta, hogy hangmérnök lesz, de nem sokáig: mivel Dee Dee nem tudott egyszerre énekelni és pengetni, Joey rukkolt előre a mikrofon mögé, ő pedig beült a dobszerelés mögé. (A gitárt is jól kezelte, az első három stúdióalbumban több számon is ő játssza a szólókat.)

A Ramones volt "a" punkegyüttes: négyakkordos, teljesen lecsupaszított, őrületig felpörgetett rock and rollt játszott, fülbemászó dallamokat, egyszerű szövegekkel. Legfeljebb kétperces dalaikat szakadt farmerban és bőrdzsekiben adták elő, a tagok vezetéknevüket valamennyien Ramone-ra változtatták - tisztelgésként a Beatles előtt, lévén a Ramone Paul McCartney álneve, amelyet a szállodai bejelentkező lapokon használt.

Tommy írta meg a az együttes indulóját, a rockzene egyik csúcsművét, a Blitzkrieg Bopot. Létrehozták az első punkrock musicalt, a Gabba, Gabba, Heyt.

1976-ban megjelent első albumuk, amely örökre megváltoztatta a rockzenét, holott félórásnál is rövidebb anyag. Még abban az évben bemutatkoztak Nagy-Britanniában és a (botrányos) siker vitathatatlan volt, egy gát átszakadt. Nem sokkal később színre lépett a Sex Pistols, amely már a punk vad és romboló oldalát képviselte.

hirado

Feltöltve: 2014.07.12.
Megnézve: 1852

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra