HIRDETÉS
HIRDETÉS

Csak a közigazgatásra vonatkozik a kormány által elrendelt létszámstop, a kórházakra, szociális intézményekre nem vonatkozik az intézkedés – közölte a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Budapesten sajtótájékoztatón.

Gulyás Gergely elmondta, a tavalyi és az idei elbocsátások miatt a minisztériumokban jelentős összegek maradtak, és a kormány döntése szerint ezt a pénzt kifizetik a minisztériumi dolgozóknak jutalomként idén.

Elmondta azt is, megadóztatják az ingatlanspekulációt. Kifejtette 2002 és 2019 között több mint 3000 hektárral nőtt a belterületek nagysága, az átminősítéssel pedig ötvenszeresére is nőhetett a földterület ára.

Szakmai konszenzus van az építéshatósági engedélyek átszervezéséről

Szakmai berkekben konszenzus van arról, hogy nem szerencsés az építéshatósági engedélyek kiadásának jelenlegi megosztott volta – jelentette ki.Gulyás Gergely hangsúlyozta, a szabályozási jogkörök továbbra is az önkormányzatoknál maradnak, az építéshatósági feladatok azonban a területi közigazgatásban hatékonyabban működtethetők.

A miniszter elmondta azt is, a kormány nem kíván változtatni a forrásmegosztás jelenlegi szabályain. Hozzátette: az önkormányzati törvény ma is rögzíti, hogy mi a feladata az önkormányzatoknak; az egyik legfontosabb ilyen a közösségi közlekedés működtetése, mindössze annyi a változás, hogy ezt a feladatot első helyen említik.

hirado.hu

Feltöltve: 2019.11.14.
Megnézve: 1406

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra