HIRDETÉS
HIRDETÉS

Jelenleg is a tenger tetőzését várják Velencében, ahol 140 centiméteres emelkedésre számítanak. A város történelmi központjának hatvan százaléka már most víz alá került. Ennek következtében bezártak az oktatási intézmények is. A hatalmas mennyiségű csapadék és viharok miatt pedig a legmagasabb fokozatú riasztás lépett életbe négy délolasz tartományban is, illetve szinte az ország egészében készültséget rendeltek el – írta a hirado.hu.

Velencével gyakorlatilag nem lehet betelni, éppen ezért az sem véletlen, hogy évente – különösen a karnevál idején – turisták millió látogatnak el ide. A tenger azonban gyakran megtréfálja a közkedvelt turistahelyszínt, ugyanis előfordul, hogy szinte az egész város víz alá kerül. Az MTI által közreadott képeken jól látszik, hogy a város jelentős része már most víz alatt van, ám további emelkedésre is lehet számítani.

Emellett a legmagasabb vörös riasztás lépett életbe keddel a dél-olaszországi Basilicata, Calabria és Szicília tartomány területén is a nagy mennyiségű csapadék, illetve viharok miatt – írta a sokszinuvidek.24.hu.

Közepes szintű riasztás van érvényben az olasz csizma sarkában, Puglia térségben, Emilia Romagna, Lazio, Umbria, Friuli Venezia Giulia, Marche, Campania, Lombardia, Veneto, Toscana tartományban, Szardínia szigetén pedig alacsonyabb, sárga készültség lépett életbe.

Friuli Venezia Giuliában a heves esőzések, havazás és a nagy erejű hullámverések okozhatnak nehézségeket, a déli Calabriában pedig akár hétméteres hullámok is várhatók. Több városban, például a pugliai Leccében és Tarantóban, valamint Nápolyban is bezártak az óvodák, iskolák és más oktatási intézmények a rossz idő miatt.

blikk.hu

Feltöltve: 2019.11.12.
Megnézve: 1333

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra