HIRDETÉS
HIRDETÉS

Elhagyta a naprendszert a Voyager-1 űrszonda, az első ember készítette szerkezet – erősítette meg a NASA. A Voyager-1 jelenleg 60 ezer kilométer per órás sebességgel halad és 19 milliárd kilométerre jár, a rádiójelei 17 óra alatt érnek el a NASA központjába.

A hír, hogy a Voyager-1 átlépett a csillagközi térbe, már egy éve felröppent, de ez idáig a NASA nem foglalt hivatalosan állást.

- Reméltük, hogy ez megtörténik, de 40 éve még egyikünk sem tudta, hogy mekkora is az a buborék, amiben létezünk és azt sem tudtuk, hogy mindkét Voyager űrszondánk ilyen sokáig működni fog – mondta a projekt egyik vezetője, Ed Stone.

A NASA egy éve figyelt fel arra, hogy megváltozott a Voyager környezete, például az őt körülvevő tér sűrűsége.

- Az anyagok vizsgálata során bebizonyosodott, hogy azok nem a Naptól származnak, hanem más bolygóktól és szupernóváktól – mondta a Voyager projekt másik kutatója, Gary Stark.

A Voyager-1-et és a Voyager-2-őt 1977-ben lőtték fel, hogy a naprendszer szélén található bolygókat tanulmányozzák.

A tudósok arra számítottak, hogy az áramforrásaként szolgáló plutónium körülbelül 10 évig működteti majd a Voyager-1-et, ám az folytatta útját a világűrben, majd tavaly augusztus 25-én elhagyta a naprendszert.

A valamivel lassabban és más irányban haladó Voyager-2 manapság 15 milliárd kilométerre van a Földtől.

euronews

Feltöltve: 2014.07.11.
Megnézve: 1875

| Többi

További hírek

Vissza a főoldalra